HÁTRAVAN A VASTAGJA. Nem számolnák fel teljesen a megyei prefektúrákat, ha megvalósulna a nagyobbik kormánypárt közigazgatási átszervezésre vonatkozó elképzelése – ezek területi igazgatóságokként működnének tovább – jelentette be Szatmárnémetiben Mihai Capră.
A belügyminisztérium államtitkára szerint az intézmény azért fontos, mert közvetlenül tudják tartani a kapcsolatot az önkormányzatokkal. Tehát a Demokrata Liberális Párt nem mondott le nyolcrégiós tervéről, s ami még súlyosabb, feltett szándékuk újraszervezni a községeket is, természetesen azokat is összevonnák. A fő szempont az lenne, hogy az új nagy települések gazdasági szempontból önellátóak legyenek. (Krónika)
MI LESZ A FÖLÖSLEGES EGYMILLIÓVAL? Több mint egymillió román állampolgár kap törvénytelenül nyugdíjat és különböző segélyeket, ha ezek nem lennének, volna elegendő pénz a "tisztességes nyugdíjakra" – vélekedik Elena Udrea regionális fejlesztési és turisztikai miniszter. Hogy mihez viszonyítva több a nyugdíjas, és hogyan képzeli el a rendszerből való kiszűrésüket, még kérdés, de jogállamban, ha visszaélés történik, a felelősséget az állami hivataloknak kell vállalniuk, nem magánemberek elnyert jogát csorbítani. (Realitatea)
ÚJ ADÓTÖRVÉNYCSOMAG. Eszerint csak negyedévente kell adónyilatkozatot készíteniük a legtöbb három alkalmazottal dolgozó vagy százezer eurónál kisebb éves forgalmat lebonyolító vállalkozásoknak. Az intézkedés a cégek 54 százalékát érinti. Ugyancsak a törvénymódosítás szerint nem kell majd büntetőkamatot fizetniük azon vállalatoknak, amelyek december 31-ig kifizetik állami tartozásaikat és ezek kamatát. (Hírek.ro)
JÓL JÁR, AKI FIZET. Eltörlik a büntetőkamatot azon magánszemélyek esetében is, akik tartoznak az államnak, de év végéig kifizetik adósságukat – nyilatkozta csütörtökön Gheorghe Ialomiţianu pénzügyminiszter. A kormány szerdán hagyta jóvá az új pénzügyi szabályokat, amelyek értelmében eltörlik azon cégek büntetőkamatját, amelyek december 31-ig kifizetik tartozásaikat az államnak. Ugyanakkor felére csökkentik a büntetőkamatot azok esetében, akik 2012 első fél évében fizetik ki tartozásaikat. Ha december 31-ig a 330 000 cég kifizetné a 17 milliárd lejes alapadósságát, 2,5 milliárd lej értékű büntetőkamatot érvénytelenítenének. (Paprika Rádió)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.