Megyeszékhelyünk egyik kertjében fényképeztem a vértetű-poluláció (Eriosoma langerum Hauss) által súlyosan megtámadott almafaágat. Feltételezem, hogy ez a karantén (zárlati) kártevő más gyümölcsösökben is megjelent, megosztom tehát ismereteimet valamennyiünk okulására.
A vértetű neve a telepet alkotó nőstények barnásvörös színét jelzi, amelyek a mellékelt fényképen is látható viaszfonalakkal borítják testüket, és ezáltal a szoros együttlét fehér vattaszerű tömegként mutatkozik.
A vértetű észak-amerikai "import", a XVIII. században került Európába, s azóta mindenütt előfordul, ahol almát termesztenek. Természetes ellensége a vértetűfürkész (Aphelinus mali) nevű apró, hártyásszárnyú rovar, amelyet védekezésül szintén betelepítettek Európába, s amelyik sikeresen irtotta a vértetvet.
A gyökereket és a fiatal hajtásokat megtámadó és szívó rovar kártétele következtében a kéreg felreped, majd rákos daganatok keletkeznek ezeken a helyeken, végül a megtámadott és a felrepedt kérgen keresztül más rovarok és gombák által fertőzött ág, gyökér elhal. A vértetű ivartalanul (szűznemzéssel) több, olykor öt nemzedéknek is adhat életet, majd ősszel ivarosan – a szárnyas nőstények hímekkel párosodnak, és tojást raknak le a gyökérre, ágak repedéseibe – szaporodik. Lárvaként telelnek, majd tavasszal a nagyon termékeny nőstények a már bemutatott telepeket képezik. A kedvező (magas) hőmérséklet lehetővé teszi, hogy akár kéthetenként újabb nemzedék jelenjen meg. Ugyanakkor a nagyon magas hőmérséklet (35–37 Celsius-fok) kedvezőtlen a fejlődésükre.
Az évekig támadott és nem védett almafák előbb sínylődnek, kevés virágot és termést hoznak, majd kiszáradnak. Fontos a kora tavaszi, majd a telepek ellen megismételt permetezés, tavasszal a lemosó DNOC-kal, később a hasznos rovaroknak nem ártó malation, klorpirifos, karbamátok, piretroidok (ez utóbbiak melegvérűekre ártalmatlanok) alkalmazása. Mivel a testüket burkoló viaszfonalak védő szerepet is betöltenek, bőséges folyadékhasználatot ajánlunk, hogy a vegyszer elérjen a rovar testéhez.
