Fényképekből, a program alatt használt eszközökből és ruhákból, munkanaplókból vett idézetekkel összeállított kiállítással kedveskedett a Diakónia Keresztyén Alapítvány a Tőled függ projektjében részt vevő önkénteseknek.
A három hónapig tartó program záróünnepségén az alapítvány sepsiszentgyörgyi fiókjának vezetője, Tóth Anna az idősek otthonának csinosításában részt vevő Baróti Szabó Dávid Középiskola diákjainak önzetlenségét emelte ki, akik lelkiismeretesen, sok empátiával tettek eleget a vállaltaknak, s megértőnek mutatkoztak harmincnál is több idős ember gondja-baja iránt. "Jól nevelt, kedves fiatalokat ismerhettem meg az elmúlt hónapokban. Nyári vakációjuk néhány napjáról zokszó nélkül mondtak le, s nagy odaadással láttak el minden egyes, rájuk bízott feladatot" – fejtette ki. A fiatalok és az alapítvány közt nem szakad meg a kapcsolat, önkéntességi szerződéssel kötelezték el magukat a karitatív munka folytatása mellett.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.