Nem tudtak megegyezni az alkotmánymódosítási törvény jogalkotási eljárásáról a hatalom és az ellenzék képviselői a szenátus állandó bizottságában tegnap, ezért a jogi bizottságtól kérnek véleményt.
A kormánykoalíció szenátorai úgy vélik, fölösleges a parlament két házában külön elfogadtatni Traian Băsescu államfő alkotmánymódosítási tervezetét, az egy évvel ezelőtt létrehozott különbizottságra kellene ezt hagyni. A szociál-liberális pártszövetség azonban ragaszkodik ahhoz, hogy a tervezetet külön kell megtárgyalni mindkét házban, mert az államelnöki hivatal is így küldte át.
Ha a jogalkotás két házban történik, azokat a cikkelyeket, amelyeknél esetleg nézetkülönbség merül fel, külön bizottság vizsgálja meg. A kérdés nem égető, mert az alkotmány módosításához kétharmados többségre van szükség, és az SZDP elnöke igen határozottan jelentette ki tegnap az RMDSZ vezetőivel való megbeszélés után, hogy az alaptörvény megváltoztatását a következő parlamentre bízzák, azaz 2013 előtt nem kerül rá sor – az új alkotmányt szentesítő népszavazást pedig 2014-re időzítenék. Victor Ponta kiemelte: az államfő andalító nyilatkozatain kívül semmilyen lépés nem történt az alkotmánymódosítás irányába, a bizottságok nem kaptak semmilyen tervezetet. Nincs olyan demokratikus állam, amelyben az ellenzék megkérdezése nélkül szándékoznak az alkotmányt módosítani, de a DLP nem áll szóba velünk, ezért fontos az RMDSZ-szel tárgyalni – mondotta –, és az RMDSZ megnyugtató választ adott az ellenzék tiszta, csalásmentes választásokat szorgalmazó kérdésére is. Az SZDP igen aggódik a külföldön élők levélben való szavazati lehetősége miatt, amely az RMDSZ-nek sem nagyon tetszik – Kelemen Hunor nyilatkozata szerint erről ugyan formális döntés nem született, de a szövetségnek erős fenntartásai vannak, és nem biztos, hogy rábólint a kezdeményezésre. Az alkotmánymódosítás esélyeiről az RMDSZ elnöke visszafogottan nyilatkozott: szükség van rá, de az ellenzék nélkül nem lehetséges, ezért tárgyalunk – egyelőre azonban nem látszik valószínűnek, hogy az idén vagy akár jövőben új alaptörvényünk legyen.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.