Hangulatos és színvonalas terepautós verseny zajlott le hét végén a Nagybacon környéki erdőkben és mezőkön, illetve a község határában. A mezőny meglehetősen erős volt, hiszen Nagybacon, Barót és Középajta mellett Segesvárról, Székelyudvarhelyről, Kézdivásárhelyről, Sepsiszentgyörgyről, Borszékről és Marosvásárhelyről is érkeztek nagy tapasztalatú versenyzők.
A különlegesen felkészített, nagy teljesítményű autók jól bírták a nap által kiszárított, kemény terepet, s a szervezőknek köszönhetően mi is meggyőződhettünk erről. Bár a versenyen kívül indulók csoportját kísérhettük el, mégsem volt az a tipikus sétakocsikázás, így belekóstoltunk, mit is jelenthet a terepautók valódi viadala.
Szombat délelőtt fél tizenegy után néhány perccel a setétpataki fogadótól vág neki a tíz autóból és két motorkerékpárból álló konvoj az útnak. A megyei út felé tartunk, de nem térünk rá, mellette gyorsan az erdőbe kanyarodunk. A csapatot vezető nagybaconi Rebeka Zsolt biztos kézzel tartja a kormányt, vált, a mezei út mély keréknyomát tengelyközre veszi, s gond nélkül győzzük le a meredek emelkedő jelentette első akadályt. A hátsó ülésen megszólal a telefon, s a táborból közlik, az egyik csapatnak motorhibája lett, vissza kellett fordulnia. A távolban a meglehetősen forgalmas hatodi tető látszik, mi a Harcsa felé vesszük az irányt; csak úgy porzik mögöttünk az út. Az egyik megállónál kicsit türelmetlen már a társaság, arra kérik, vigye nehezebb terepre, hogy "dolgozhassanak". Noszogatásuk ellenére nem áll kötélnek Rebeka Zsolt, attól tart, megzavarhatjuk a versenyzőket. Néhány kilométer megtétele után csak letér az útról, és meredekebb, vadabb helyen haladunk. Egy kis patakon vágunk át egyenesen, mások inkább a szélét, a mocsarasabb részét választják. Egy erős, de nehéz Mitsubushi Pajero beragad a nádasba, s hiába erőlködik, nem tud kijönni, csak jobban beássa a kerekét. Egy kis Suzuki Samurai pillanatok alatt kirántja a nagy terepjárót. Hogy a tekintélyén esett csorbát kiköszörülje, a Pajero megint nekifut az emelkedőnek, de ismét csak segítséggel tud szabadulni. A Suzukinak nem okoz gondot az amúgy tényleg meredek mart, pillanatok alatt kint van. Tapssal jutalmazzák a bravúrt.
Árkon-bokron haladunk, igazán jól fog a biztonsági öv. Erdős területen ereszkedünk lefelé, bal oldalunkon a kerekek alig fél méternyire haladnak el a veszélyesnek tűnő lejtőtől. Egy hátunk mögötti autó dudálással jelzi, gondja akadt. A fennakadt autót előbb a mögötte érkező próbálja kisegíteni, de nem sikerül, vissza kell húzatni. Alig haladunk néhány métert, a mi Mitsubishink akad fel. A jobb oldali ajtó olyan közel a falhoz, hogy kinyitni nem lehet, csak Rebeka Zsolt száll ki fejszével utat vágni. Nehezebb, mint hittük, elő kell venni a csörlőt.
Szorult helyzetünkből kiszabadulván a karaván Szárazajta irányába veszi útját. Jól haladunk, ám amikor egy magas és meredek emelkedőhöz jutunk, ismét mi kerülünk bajba: a motor nem húz, majd le is áll. Ideiglenesen sikerül elindítani, de érezzük, nem az igazi. "Fényképész úr, itt hálunk az éjjel" – mondja félig viccesen, félig komolyan a csapatvezető. Megbontják a motort, hárman is tüsténkednek, tíz perc sem telik el, rájönnek, a gázolajapumpa szálai csúsztak szét. Szárazajtát hosszabb pihenőt követően hagyjuk magunk mögött, az ajtai tetőn letérve, ismét erdős részre érünk. A patak mellett nagy a sár, mire rájövünk, hogy a mederben könnyebb átkelni, hárman kénytelenek küzdeni az elemekkel. Egy suzuki vitarás járt a legrosszabbul, a nagy erőlködésben kardánkeresztje letört. A nehezén túl vagyunk, libasorban haladva közelítünk a tábor felé. Az erdőből alig érünk ki, hatalmas tülkölésbe kezd a sereg – vegyék észre, megérkeztünk! Tapssal fogadnak, kérdések kereszttüzében állunk, de a jóleső fáradtságtól inkább csak mosolyogni tudunk. Mosolygunk, mert tényleg nem mindennapi kalandban volt részünk.
A Bacon kupa eredményei: nyílt kategória: 1. Demény Szabolcs és Demény Gergely (Székelyudvarhely, G Mercedes), 2. Mihály István és Pap Albert (Székelykeresztúr, Nissan Patrol), 3. Nagy-Galaczi András és Nagy-Galaczi Magor (Székelyudvarhely, G Mercedes) v standard kategória: 1. Brotea Zoltán és Matuz Antoniu (Középajta, Mitsubushi Pajero), 2. Szabó János (Sepsiszentgyörgy, Suzuki Vitara), 3. Bedő László és Tenczalin Adalbert (Nissan) v motorosok: 1. Oláh Csaba (Nagybacon), 2. Kusztos Árpád (Nagybacon), 3. Hermány Attila (Kisbacon).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.