Nem került sor tegnap a sepsiszentgyörgyi Művész mozit jogtalanul elfoglaló cég kilakoltatására, az épületben szórakozóhelyet működtető brassói üzletember, Gheorghe Iliescu ezúttal győztesen került ki a várossal folytatott csaták sokaságából: bírósági döntést szerzett, mely a kilakoltatás végrehajtását felfüggeszti. Diadalától megmámorosodva bejelentette: indul jövőben a város polgármesteri tisztségének elnyeréséért tartandó választáson.
Népes önkormányzati képviselet – mindkét alpolgármester, több tanácstag, a városháza jogtanácsosa – jelent meg tegnap délelőtt a Művész mozi előtt, hogy tanúi lehessenek a közel másfél éve tartó huzavona végének, a város tulajdonában levő épület birtokbavételének. A mozi bejárata előtt Iliescu már jóval a bírósági végrehajtó meghirdetett érkezése előtt stratégiai állást foglalt el embereivel, bőven nyilatkozva a sajtónak, a fotósokat viszont azzal fenyegette, nem engedi magát fényképezni, amelyik újságban meglátja a róla készült felvételt, azt bepereli.
Később ügyvédje is kiállt, a perekben részt vevő városi képviselet jogosultságát megkérdőjelezve (ki képviselheti a várost: az épület tulajdonosaként a városháza vagy a város vagyona felett rendelkező városi tanács?) elismételte, hogy ügyfele az évek során a mozi átalakítására-felújítására több mint 450 000 eurót költött, s véleményük szerint, míg ezt az összeget meg nem kapják, nem adhatják át az épületet. Az ügyvéd szerint, mióta tavaly márciusban a város aláírta a Radef országos mozivállalattal az átadás-átvételt, több alkalommal kérték a városházát, peren kívül rendezzék a pénzügyeket, azaz egyezzenek meg a befektetés megtérítéséről, erre azonban a város nem lett volna hajlandó.
A bírósági végrehajtó megérkezése előtt tűzoltók, mentők, csendőrök is megjelentek a mozi előtt, hiszen a procedúra szerint ha a bérlő ellenáll a kilakoltatásnak, erőszakkal lehet behatolni az épületbe. Kilakoltatásra azonban nem került sor, mert miután a végrehajtó ismertette jövetelének célját, Iliescu egy bírósági végzést nyújtott át neki: augusztus 24-én a sepsiszentgyörgyi bíróság elrendelte a végrehajtás felfüggesztését. A városháza jogtanácsosát, a város képviselőit hideg zuhanyként érte a végzés, azt tudták, hogy az idén áprilisban a bukaresti táblabíróság által a kilakoltatást elrendelő, a brassói bíróság által is jóváhagyott határozatot a bérlő megtámadta, de a végrehajtás felfüggesztésére általa indított ügy tárgyalására nem idézték be a városháza képviselőjét, és a végzést sem kézbesítették a városnak.
A városháza jogtanácsosa emiatt furcsa döntésnek nevezte a végrehajtás felfüggesztését, álláspontja szerint a bukaresti táblabíróságnak a kilakoltatásra vonatkozó határozata jogerős, végrehajtható. Ismertette ugyanakkor, mióta a város tulajdonába került az épület, több alkalommal hívták a bérlőt, kössön szerződést a városházával, hiszen szerződése a Radeffel (mely egyébként a múlt év végén le is járt) az épület tulajdonjogának változásával érvényét veszítette, erre azonban Iliescu nem volt hajlandó, bért sem fizetett a városházának, ilyenformán "teljességgel törvénytelenül bitorolja" az épületet. Sztakics Éva alpolgármester hozzátette, az ügy ezzel korántsem zárult le, a város nem adhatja fel, hogy törvényes tulajdonának birtokába jusson, s mihelyt átveszik az épületet, "következő héttől beköltözik az Andrei Mureşanu Színház, és a filmvetítés is újraindul".
Miután a városháza képviselői dolgukvégezetlenül távozni kényszerültek, Gheorghe Iliescu még egy bejelentést tett: indul a jövő évi helyhatósági választáson, és meggyőződése szerint a fiatalok, a nyugdíjasok, a munkanélküliek, a költségvetési alkalmazottak meg is választják őt Sepsiszentgyörgy független polgármesterének.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.