Az RMDSZ kormányon akar maradni
Immár nyilvánvaló: az RMDSZ kormányon szeretne maradni a mandátum végéig, vállalja ezt" – közölte Emil Radu Moldovan SZDP-szóvivő tegnap, kiemelve azonban, hogy kedden több kérdésben is egyetértettek a két párt vezetői: tisztességes, csalás nélküli választásokat szeretnének, és a törvények tiszteletben tartását.
Az alkotmánymódosítást egyik alakulat sem tartja lehetségesnek a választások előtt, a levélben történő szavazást illetően sincs nézetkülönbség (ellenzik, mert ellenőrizhetetlen), az RMDSZ által fenntartott arányos parlamenti képviselet elvét is támogatja az SZDP. A megvitatott kérdések közül egyedül az összevont választásokban tér el a két párt álláspontja: az SZDP választott tisztségviselőinek testületi lemondásával is hajlandó megakadályozni az önkormányzati és parlamenti választások egybemosását, az RMDSZ viszont egyetért a DLP-s kezdeményezéssel.
Adó helyett hőszigetelés
Az önerőből hőszigetelt vagy tatarozott külsejű épületek tulajdonosai 5 vagy 7 évig mentesülhetnek a helyi adófizetési kötelezettségek alól: az adótörvénykönyv módosításai ezt lehetővé teszik, a döntés azonban a helyi tanácsokra tartozik. A DLP felhívásban ösztönzi a polgármestereket, hogy vegyék ezt figyelembe, hiszen egy közösség sokkal többet nyerhet a lakások hőszigeteléséből és a házak homlokzatának felújításából, mint az épületek után behajtott adókból.
Csak az engedélyre várnak
A gazdasági minisztérium szeretné kitermelni a verespataki aranytelepet, de az RMGC vállalatnak meg kell szereznie a környezetvédelmi engedélyt, a kérdés most a környezetvédelmi minisztériumtól függ – közölte tegnap Claudiu Stafie, a gazdasági minisztérium államtitkára. Borbély László környezetvédelmi miniszter kedden azt nyilatkozta, hogy "Verespatak olyan, mint a vörös kakas meséje, soha nem ér véget", és ha egy állam 2007–2008-ban kiad egy licencet, azért teszi, hogy ott kitermelés legyen, miként az kétezer éve úgy volt, és annak a bányászatnak meg kell felelnie a legmagasabb uniós előírásoknak. A Roşia Montană Gold Corporation (RMGC) műszaki igazgatója, Szenesy Cecília tegnap kijelentette: az RMGC képviselői minden tárgyalásra nyitottak az állam képviselőivel a verespataki projekt nyereségeit illetően, de Románia részesedése már "versenyképes", a projekt nyereségeinek 56 százaléka Romániában marad, és ez már hasonló a nyugat-európai államokbeliekhez. Az 56 százalék illetékekből, adókból, járadékokból, valamint az arany és az ezüst eladásából származik, és 4,2 millió dollárt jelent. Az RMGC többségi tulajdonosa a kanadai Gabriel Resources cég, mely a törzstőke 80,46 százalékát birtokolja, míg a román állam a Minvest Deva cég által a részvények 19,31 százalékának tulajdonosa, más részvényesek az értékpapírok 0,23 százalékát bírják.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.