Idén én voltam a soros, nekem kellett felszusszanni, s amikor megérkeztem, körülbelül hatszáz diák boldogan, avagy kétségbeesetten várta eredményeit. Sepsiszent­györgyről, Kézdivásárhelyről, Barótról, Csíkszeredából, Udvarhelyről, Gyergyó­szent­miklósról vagy éppen Marosvásár­helyről érkeztek. Nem raktak tüzet, mert lusták voltak elmenni, esetleg lebontották a közelükben levő szemetest, darabokra törték és elégették. A mostani tizenkettedikes természetesen autóval érkezik, kicsengetésére úgyis csak pénzt kap, apáék hozzáadnak még egy keveset, s megveszi az autót, elvégre van, amire használja egy végzős diák. Aztán, ha valaki nem látta volna, hogy ő autóval érkezett, éjszaka hullarészegen beül a kormány mögé, s a sátrak közt randalírozik ordibálva, hogy egy ember se akadjon, aki nem látja az ő büszkeségét.
Természetesen, nem múlik el egyetlen ilyen fennhéjázás sem baleset nélkül. Néhány sátor, kürtőskalácsos stand tönkremegy, de sebaj, a tizenkettedikesnek maximum három mondatnyi hazugságra van szüksége ahhoz, hogy otthon elmagyarázza: ő már aludt, amikor egy ismeretlen nekihajtott a drága új autónak, amit aztán totálkárossá varázsolt. Aki gitárral érkezett, azt a tömeg kiröhögte, hisz minek a gitár, az én autómból lehet maximális hangerővel zenét hallgatni. Ahány autó, annyiféle zene, s mintha verseny alakult volna ki, melyik jármű tudja a leghangosabb zenét biztosítani annak a néhány mámoros embernek. Aztán lassan kidől mindenki egy sáncba, a fűre, jobb esetben a sátrába, ha azt még nem érte "baleset".
Aztán reggel mindenki felébred, és néhány trágár kifejezéssel kinyilvánítja véleményét arról, hogy mekkora buliban volt része tegnap éjszaka, hogy ő ennyit még soha nem ivott. Elvonul a sarokba, felveszi a telefont, és közli a szüleivel: minden rendben van, korán lefeküdt, és nemsokára indul haza. Puszil mindenkit, és hiányzik az egész család.
Gazda Emese