Tegnap átadták a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium új sportpályás létesítményét, amely méretei és multifunkcionális szerepe miatt Háromszék legkorszerűbb iskolai mozgásközpontja.
A legértékesebb, amit gyermekeinknek átadhatunk, az a tudás, amelynek megszerzéséhez külső körülmények, feltételek is szükségesek, ha ezek rendezettek, tiszták, annak nevelőhatása is van – hangsúlyozta Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője tegnap a Székely Mikó Kollégium és a Református Kollégium közös új sportkomplexumának átadásán. A Prodax cég tervei alapján készült és a Conico által kivitelezett sport- és rendezvényközpont uniós támogatással jött létre közel háromezer négyzetméternyi beépített felületen, amelynek legalsó szintjén a város legnagyobb (közel ötszáz négyzetméteres, ötszáz férőhelyes) tanácskozóterme kapott helyet. A két iskola közös dísztermeként megépített óriásfelület nyitott a város különböző rendezvényei előtt, konferenciáknak, jótékonysági báloknak, tudományos értekezleteknek adhat otthont. Az első emeleti, lelátóval ellátott tornaterem kosárlabdapálya méretű (25x18 m), mellette öltözők. A legfelső szinten, a földszinttől 12 m-es magasságban a 27x20 méteres szabadtéri, gumiborítású pályán labdarúgásra, kézilabdára van lehetőség.
Példátlan összefogással sikerült felépíteni a létesítményt, a tanács pályázott, az egyház és a két iskola vezetősége sikeresen együttműködött, a tervező és a kivitelező helyi cég magáénak érezte a megvalósítandó épületet, ezért sikerült határidőre befejezni és minőségi munkát végezni – szögezte le Sztakics Éva alpolgármester. Kondor Ágota és Csurulya Edit, a Székely Mikó Kollégium, illetve a Református Kollégium – mindkettő újonnan megválasztott – igazgatója megköszönte a tanévkezdésre átadott ajándékot, először szólalt meg a református egyház által felállított, 65 kg-os iskolaharang (a székelyudvarhelyi Lázár Imre alkotása), és már pattant is az első kosárlabda az új sportpályán.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.