Az Illés együttes Az utcán című dalával vette hivatalosan kezdetét a magyar dal napjának programsorozata a zene idei fővárosában, Nyíregyházán. Az örökzöld slágert több százan énekelték együtt Presser Gáborral és a Cantemus kórussal.
A Kossuth téren összegyűlt közönség tapssal fogadta a színpadra lépő zenészt, akinek kezdeményezésére először a 2008-as Sziget Fesztivál "mínusz egyedik" napján rendezték meg a magyar dal napját. "Amikor én még kissrác voltam, akkor már létezett az Illés együttes, és játszott több magyar dalt is. A zenekar magyar dalai ösztönzőleg hatottak rám, olyannyira, hogy a konzervatóriumi órák szünetében én is rendes szövegű, magyar dalokat kezdtem játszani" – vallott a magyar dal iránti elfogultságáról Presser Gábor, aki megtiszteltetésnek nevezte, hogy közösen léphet színpadra a Cantemus kórussal. A Kossuth teret szinte teljesen betöltő tömeg végig együtt dalolt a zenésszel. A megnyitóünnepség második dalát már Karácsony "James" Jánossal kiegészülve énekelte el a Cantemus Presser zongorakísérete mellett: az LGT Neked írom a dalt refrénjét vastapssal honorálta a nyírségi nagyváros főterének teljes közönsége.
A délután hátralevő részében Karácsony János és zenekara, a Belmondo, a Folkfusion Band és a Nap együttes adott koncertet, este pedig a Kormorán várta a nagyszínpadon a hazai dallamok kedvelőit.
A magyar dal 2011-es fővárosának választott Nyíregyházán tizenhárom helyszínen tartottak koncerteket mintegy száz zenekar és együttes részvételével. Az egyik legérdekesebb – és a legszigorúbban őrzött – színpadot a büntetés-végrehajtási intézet területén állították fel: a bírók, az ügyvédek, a rendőrök, a fegyőrök együtteseinek fellépésére a tűző napsütés ellenére több százan voltak kíváncsiak. A rendőrség az intézet mellett lévő Kiskörutat is elzárta a forgalom elől, hogy a látogatók zavartalanul élvezhessék a zenészek produkcióit. A legnagyobb érdeklődést és elismerést az elítéltek zenekara váltotta ki: a rabok a Képmás zenekarral közösen egy Republic-feldolgozást, valamint egy saját szerzeményt, az Őszi szerelem című dalt adták elő. A fellépést vállaló öt rab közül négyen egyébként a tiszalöki büntetés-végrehajtási intézetből érkeztek. A "börtön-rockszínpadon" a fegyőrök zenekara, a Smasszer-Rock, valamint több magyar és határon túlról érkező zenekar koncertezett egészen este kilenc óráig.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.