A nagyborosnyói iskolaközponthoz tartozó hat egységben különösebb gond nélkül kezdődött a tanév – tudtuk meg Nagy Csongor iskolaigazgatótól. Idén viszont csupán 400 gyerek kezdi az évet – ezzel szemben tavaly 427 iskolást jegyeztek Nagyborosnyón és a hozzá tartozó településeken.
A létszámcsökkenés nem a községbeli gyerekek számának visszaesésével magyarázható. Sok szülő külföldön dolgozik – most épp Lengyelország a legjobb hely az idegenben munkát vállaló borosnyóiak számára –, az itthon maradt gyerekek egy részének felügyelete hiányos, sokat hiányzanak, iskolakerülővé válnak, majd végképp kimaradnak a tanításból. Akik három évvel meghaladják az egy osztály megkezdéséhez természetesnek számító életkort, azokat már nem lehet újból visszaíratni az iskolába – magyarázta az iskolaigazgató.
Kisborosnyón a gyerekhiány miatt csak két tanítónőt tudtak alkalmazni, tavaly még hárman foglalkoztak a gyerekekkel. A kényszer diktálta, hogy együtt kell tanulniuk az I–II., valamint a III–IV. osztályosoknak. A nagyborosnyói iskolaközpontban és az alárendelt egységekben 32 pedagógus dolgozik, 30-an ingáznak, hatan félnormásak, ők hetente két-három napot oktatnak a községben.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.