Kétnapos ünnepet ült a hétvégén Székelyszáldobos. Az emlékezések, elődeink előtti főhajtás mellett felidézték néptáncainkat, alkalom adódott a sportolásra, s nem volt hiány koncertben, buliban sem.
Szombat délelőtt Kolumbán Sándor alpolgármester köszöntőbeszédét követően Farkas Domokos állatorvos az állatok seregszemléjén azokról a szempontokról beszélt, melyek segíthetnek a gazdáknak, hogy jobb állatokat tenyésszenek. A közebéd érdekessége volt, hogy a tokányhoz a vadhúst a helyi vadászok ajánlották fel, az étel adagjáért pedig szimbolikus összeget, egy lejt kértek. Vasárnap Székely Miklós református lelkipásztor igehirdetését követően a templom kertjében megkoszorúzták az államalapításunk millecentenáriumára, az 1849–49-es forradalom és szabadságharc, az első és második világháború áldozatainak és László Gyula történésznek emléket állító alkotásokat. Az iskola udvaráig a Csala kürtje fúvószenekar vezette az ünneplőket, ahol az új helyre kerülő – 1937-ig a régi iskolaépületben, majd az új tanoda padlásán kialakított toronyban elhelyezett –, 1896-ban készített harangot szentelték fel. Avatóbeszédet Tókos Jenő iskolaigazgató és Kovács Irén magyar szakos tanárnő mondott. A néhai Janó Sándor (1848–1929) sírjánál Kolumbán Sándor méltatta a tanítóként, tanárként és a református egyház énekvezetőjeként is maradandót alkotó pedagógus életpályáját, s hangsúlyozta, a Székelyszáldobosért Egyesület és az önkormányzat mindent el fog követni, hogy elődeink emléke ne merüljön feledésbe.(hecser)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.