– Nyugtasson meg, hogy az Operettszínház színpadjáról nem száll fel helikopter...
– Helikopter nem lesz, de minden egyéb igen. Ezért hát változatlan izgalommal készülök a premierre, annál is inkább, mivel tudomásom szerint több földim is jelen lesz az előadáson. A soproni előadás azonban tagadhatatlanul bennem él, talán életem végéig. A Miss Saigon ugyanis meghatározó élmény, hatalmas megvalósítás, aminek dimenziója igazán csak akkor tudatosult bennem, amikor a Kim szerelmét elröpítő helikopter felszállt a színpadról, és én egyedül maradtam 14 000 nézővel szemben Kim fájdalmával. Akkor éreztem, hogy megcsináltam, éltem a lehetőséggel, amelyet Kerényi Miklós Gábortól, a darab rendezőjétől kaptam. "Keró" fantasztikus érzékkel alakította ki bennem Kimet, a próbasorozat végére valóban olyan állapotba kerültem, amely nagyon közel volt már a pokol minden bugyrát megjárt vietnami lány lelkiállapotához.
– Énektudásban mit adott a Miss Saigon?
– A specifikus teherbírásomat, illetve az önbizalmamat növelte. Nekem nem okozott különösebb gondot, hogy a hangminőség érdekében Sopronban sátorba "dugták el" előlünk a karmestert és a zenekart, mivel éveken át sorozatosan a saját belső hallásomra és ritmusérzékemre voltam utalva, rendelkeztem tehát ezzel a fajta rutinnal. Ter­mészetesen különleges megterhelés volt több mint három órán át folyamatosan a színpadon lenni, és az idő nyolcvan százalékában énekelni.
– Átalakította valamiben az életét a Miss Saigon kihívása és sikere?
– Ez a nyár teljesen más volt, mint a korábbiak. A z előző években turnézással telt ez az időszak, hétvégenként négy-öt koncertet tartottam erdélyi és magyarországi településeken. A legutóbbi nyár viszont szinte álomszerű volt, az önmegvalósításról szólt, az önképzésről, a fejlődésről, egy olyan világ belakásáról, amelyről korábban csak álmodhattam. Időnként még mindig beleborzongok, hogy már ez az életem, és nagyon örülök, hogy így alakult.
– A musical révén vélhetően az Operett­színháznál is bebetonozta magát.
– Mindenképpen erősítettem a pozícióimat, de tudni kell, hogy ebben a környezetben továbbra sem szabad hibázni. Állandó készenlétben kell lenni, a repertoár biztonságát szolgálja például az is, hogy minden fontosabb szerepet hármas szereposztásban készítenek elő. Ennek indokoltságát magam is tapasztaltam, hiszen egyszer éppen nekem kellett beugornom harmadikként egy kecskeméti előadáson.
– Hány előadást ígér a Miss Saigon?
– Ezt nehéz megjósolni, hiszen vannak itt tizenhárom éve telt házzal menő előadások is. A Miss Saigonnal nagyon elégedettek a jogtulajdonosok, és meggyőződésem, hogy a közönség is nagyon és sokáig szereti majd. Októbertől aztán párhuzamosan megy a Csárdáskirálynő, amelyben az Operett­szín­házban debütáltam, februárban pedig a Marica grófnő operett bemutatója következik. Minden egyéb fellépésem az operettszínházi feladatoktól függ, amelyeket, úgy tűnik, sajnos, a bukaresti Csárdáskirálynő sem zavar, mivel ott még senki nem ismeri az idei műsorrendet. Ahhoz képest, hogy én már egy évre előre tudom, miben és mikor számít rám az Operettszínház...