A múlt rendszerben vagyonuktól megfosztottak kárpótlására hivatott Proprietatea Alaphoz került 2005-ben az Állami Vagyonalaptól többek között a sepsiszentgyörgyi zöldség- és gyümölcskereskedéssel foglalkozó Vitacom részvénytársaság több mint 46 százaléka is. Július közepén az alap felkérte a ING Bankot, hogy adja el a 726 175 részvényt jelentő tulajdonrészt.
Ez év derekán a vállalat 19,23 százaléka a sepsiszentgyörgyi talajfeljavító cég, az Ifcor, 34,3576 százaléka pedig más, feltehetően tömegprivatizációs kisrészvényesek tulajdonában volt.
A Vitacom részvényeinek 16,6 százaléka cserélt gazdát egyetlen tranzakció keretében augusztus 25-én a Bukaresti Értéktőzsde Rasdaq piacán, amikor ezért a csomagért 62 400 lejt fizetett a vevő, azaz részvényenként 0,24 lejt, 71,42 százalékkal többet, mint a referenciaár. A papír névértéke 0,1 lej, a piacon az utolsó évben legtöbb 0,6, legkevesebb 0,1 lejért adták-vették. Szeptember 8-án 0,17 lejt, az azelőttinél közel harminc százalékkal kevesebbet ajánlottak a Vitacom-papírért, három tranzakciót bonyolítottak le, 8259 részvény cserélt gazdát.
Az idei adás-vételek után az Ifcor tulajdonrésze a Vitacomnál öt százalék alá esett, a részvények 16,614 százaléka, azaz 260 000 papír a sepsiszentgyörgyi Varga István József, 46,4025 százaléka a bodolai (Brassó megye) Flavon Kft. tulajdonába került. Utóbbi vette meg tehát a Proprietatea Alaptól a papírokat. A céget 2008-ban alapították, a Firme.Info honlap szerint 2009 májusától felfüggesztette a tevékenységét.
A Vitacom gazdálkodásának helyzetéről 2005 óta nem szerepel jelentés a tőzsdén. Hat évvel ezelőtt öt alkalmazottat foglalkoztatott, üzleti forgalma 131 786 lej volt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.