Első alkalommal érkezett Magyarországra a Totus Tuus – Egészen a Tiéd nevet viselő, II. János Pál pápának emléket állító vonat. A gördülő katolikus emlékhelyet, amely kilenc napot tölt az országban, tegnap mutatták be Budapesten.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a fővárosi Vasúttörténeti Parkban rendezett ünnepségen kiemelte: ez a vonat a mi szabadságunk jelképe. A Szovjetunió és a bolsevizmus összeomlása alapvetően annak köszönhető, hogy II. János Pál pápa ki merte mondani, a bolsevizmus istentelen, és ebből kifolyólag embertelen – fogalmazott. A vonat nemcsak egy nagy ember történetét örökíti meg, hanem Krisztus aktuális üzenetét közvetíti mindannyiunkhoz – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes, aki kiemelte, hogy a pápa öröksége összeköti a magyarokat, lengyeleket, cseheket és szlovákokat.
A szerelvény hétfő délután Párkánynál lépte át a határt, és szeptember 21-én folytatja útját a V4-ek régiójában. A három egységből álló vonaton állandó kiállítás látható a pápával kapcsolatos emléktárgyakból, fotókból, és az érdeklődők vetítés keretében szerezhetnek érdekes információkat az egykori egyházfő életéről.
A különleges vasúti szerelvény Krakkóból indult, és missziós körutat tesz a négy visegrádi országban. A 68 méter hosszú vasúti szerelvény körútjának célja, hogy közelebb hozza a négy közép-európai ország lakóihoz II. János Pál pápa személyiségét, munkásságát és szellemiségét.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.