Elkezdődött tegnap Sepsiszentgyörgyön a Kolcza-gödörben létesítendő lakópark parcelláinak kimérése. A budapesti Krisztgabi Kft. magántulajdonosoktól megvásárolt öthektáros területen tervez látványos, egységes, emberi léptékű lakóparkot Világlátó néven.
Zágoni Aladár építésztechnikus, a cég helyi képviselője szerint az érvényes területrendezési tervvel (PUZ) rendelkező munkálat azért nem tart jóval előrébb, mert az elmúlt évek válságkörülményei befektetőt és vásárlót egyaránt elbizonytalanítottak. Ezzel együtt eddig már hat telekre kötöttek előszerződést négyzetméterenként 20–25 eurós áron, az árkülönbség a panoráma "minőségével" magyarázható.
A terület legfontosabb sarkainak kijelölésével kezdődő folyamat várhatóan szeptember 25-e körül ér véget, ez alatt 43, túlnyomó többségében 750 négyzetméteres parcella határait jelölik ki topográfus szakemberek segítségével. Mindössze 8146 négyzetméter marad az építési területen kívül, ezeken bevezető utat, illetve házak közötti utcákat képez majd ki az önkormányzat.
A tulajdonosok elképzelése szerint, aki ott vásárol és épít, a város egységes arculatú lakózónájában élhet majd. Zágoni Aladár így fogalmaz: "Nem lesz faház, szendvicsház, három háztípust ajánlunk, amelyek klasszikus anyagok felhasználását feltételezik. Manzárdbeépítés sem lesz, a szuterének révén az egységes házmagasságot kívánjuk biztosítani." Az érdeklődők úgynevezett telek plusz házterv csomagokat vásárolhatnak – ajánlat szintjén. A legfontosabb szempont az alapvető építészeti és esztétikai elvárások betartása és betartatása lenne, amiben az önkormányzat partnerségére is számítanak a tulajdonosok.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.