Készül Kovászna új általános városfejlesztési terve. A helyi képviselők véleménye szerint az új belterületek kijelölésénél főként a vendégforgalmi és iparfejlesztési szempontot kell figyelembe venni.
A tervet készítő brassói cég a legutóbbi tanácsülésen mutatta be elképzelését, mely szerint a város belterülete közel kétszáz hektárral nőne. A terjeszkedés főként az ipari övezet, a vasútállomás és a zabolai városkijárat közé esett volna. A tanács urbanisztikai bizottsága teljesen más vonalú terjeszkedést javasol, mely főként az idegenforgalmi fejlesztést teszi lehetővé – mondta el Kopacz Levente városi képviselő. A sípálya és a Kőrösi-köz határolta területet látják megfelelőnek. A kivitelező céggel múlt héten egyeztettek, a tanácstagok javaslatát figyelembe véve több tervet készítenek, majd közvitára bocsátják. A helyi tanács a maga során szintén megvitatja a lehetőségeket, mindezek után készül el a végső változat – tette hozzá.
Az első terv bemutatásakor a tervező arra figyelmeztette a tanácsot, hogy a kétszáz hektáros belterület-növeléshez kormányhatározat szükséges. Kopacz elmondta, utólag kiderült, csak abban az esetben kell kormányhatározat, ha a belterület növelésével mezőgazdasági területeket vonnak ki a termelésből. A jogszabály szerint egy hektár mezőgazdasági terület kivonását helyi szinten lehet jóváhagyni, ezen felül száz hektárig a mezőgazdasági minisztérium beleegyezése is szükséges, még nagyobb felületnél kormányhatározat is.
Ferencz Botond tanácstag szerint a törvényesség betartása nem okozhat gondot, ha szükség van kormányhatározatra, az minden bizonnyal meglesz.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.