Ez a Torockó–Tápiógyörgye Baráti Társaság veze­tője, Né­met Csaba történelemtanár és Király Melinda helyi vállalkozó (mindketten a magyar összetartozás és összetartás tudatának erősítésén fáradoznak) ötlete volt. Tudták, a két haza között ingázó írónő olyan történelmi eseményt dolgozott fel, amelyről történelemkönyvek nem szóltak: a torockói bányászok lázadásáról, amely 1702-re érett forradalommá, amikor Rabutin generális megvonta tőlük az ősi szabadságjogot, s Toroczkay Mihály földesúr örökös jobbágyaivá tette őket. Mivel Kriza Áron unitárius lelkész és az egész városka ellenszegült a gyulafehérvári országgyűlés határozata életbeléptetésének, Rabutin a templomot rögtönítélő bírósággá alakította, és megtörtént a véres összecsapás. Sokakat kivégeztetett, bebörtönöztetett, keveseknek sikerült elmenekülni.
A 17 éves paplány, Kriza Katalin naplója, tüzetes kutatómunka és személyes élmények alapján írta meg Ignácz Rózsa a Torockói gyász című regényét 1958-ban, két évvel az 1956-os forradalom után. Ifjúsági regényként jelenhetett meg, a felnőttek azonban összekacsintottak fölötte, s mohón olvasták, mert a 250 évvel régebbi történetben a két évvel azelőtti eseményeket fedezték föl.
A falunapok szervezői felkértek, tartsak előadást Ignácz Rózsáról és a Torockói gyász című regényről, éppen arról, amelyet 1976-ban ajándékozott nekem megismerkedésünk emlékére. Ezzel a művével is az volt a célja, hogy "az ifjúság ne az elferdített történelmet ismerje csak, a múltnak tudata a jelent megérthetővé tegye, és hogy a tiszteletet gerjesztő múltnak helyes ismeretén találja meg az ifjúság biztos alapjait". Orbán Balázzsal együtt vallotta: "Minden ártatlanul kiontott vér olyan kincs, mellyel a népek hagyatékának tárgyalásánál lelkiismeretesen be kell számolnunk. Írói eszközökkel ezt akartam."
Ignácz Rózsát 32 éve, szeptember 24-én sodorta el egy autóbusz lakása közelében, de – úgy tűnik – szelleme egyre élőbbé kezd válni.

GÖDRINÉ MOLNÁR MÁRTA, Kovászna