Székely jelképek Budapesten

2011. szeptember 20., kedd, Világfigyelő

Címer, pecsét és zászló a Székelyföldön címmel nyílt kiállítás az elmúlt hét végén Budapest Főváros Levéltárában. Az anyag átfogó képet nyújt a székelység utóbbi öt és fél évszázadának szimbólumairól, hisz a Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoport – tagjai Mihály János történész, Pál-Antal Sándor pecsétszakértő, Szekeres Attila István heraldikus és Zepeczaner Jenő történész – által összeállított Címer és pecsét a Székelyföldön című vándorkiállítás és a Székely történelmi zászlósor együttesét tartalmazza.

A megnyitón Á. Varga László, a levéltár főigazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelve, hogy a tárlat egyúttal tisztelgés Pál-Antal Sándor előtt, hisz előző nap tartotta székfoglalóját a Magyar Tudományos Akadémián. Megjegyezte, a levéltárnak fő funkciója: az iratok begyűjtése és rendezése mellett szolgáltatnia is kell, így értékeket kell bemutatnia, határon túliakat is. Csomós Miklós kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes hangsúlyozta, Budapest a nemzet fővárosaként nagyon fontosnak tartja e kezdeményezés felkarolását, hisz Közép-Európa legnagyobb városi levéltárára a határokon túlról is figyelnek. A kiállított anyagot Pál-Antal Sándor akadémikus és Mihály János mutatta be. A Hargita megyei tanács által rendezett kiállítás november 11-ig tekinthető meg.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 756
szavazógép
2011-09-20: Közélet - :

MÚRE-tábor

Múlt hét végén tartotta hagyományos őszi táborát a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) a gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központban.
2011-09-20: Világfigyelő - :

Tanévnyitó a révkomáromi Selye János Egyetemen

A szlovákiai egyetemek és főiskolák többségéhez hasonlóan a révkomáromi Selye János Egyetemen (SJE) is megtartották tegnap a tanévnyitót. Anton Mareknek, a város polgármesterének rövid, szlovákul és magyarul is elmondott köszöntője után Tóth János rektor szólt az egybegyűltekhez.