Új magyar nagykövet Pozsonyban

2011. szeptember 20., kedd, Világfigyelő

Balogh Csaba, Magyarország új szlovákiai nagykövete tegnap Pozsonyban átadta megbízólevelét Ivan Gasparovic szlovák köztársasági elnöknek. A fiatal karrierdiplomata a nagyköveti poszton Heizer Antalt váltotta fel, aki 2006-tól öt évig irányította a pozsonyi magyar diplomáciai képviselet munkáját. Balogh Csaba korábban a magyar külügyminisztérium Szlovákiáért is felelős osztályán tevékenykedett, s több régióbeli országban is dolgozott.


Gasparovic a találkozón üd­vözölte, hogy Magyar­ország nem maradt hosszú ideig szlovákiai nagykövet nélkül, s Heizer Antal távozása után röviddel az új nagykövet máris elfoglalta posztját – tájékoztatta Marek Trubac elnöki szóvivő az MTI pozsonyi tudósítóját. "Szlovákiának és Magyar­országnak, mint az EU és a NATO tagállamainak, minden alkalmat ki kellene használniuk a közös fellépésre nemcsak országaink, de az európai intézmények érdekében is" – mondta az új magyar nagykövetnek a szlovák elnök. Hozzá­tette: a pozitív gazdasági és kulturális kapcsolatok ellenére a szlovák–magyar kapcsolatokban vannak bizonyos problémák is, elsősorban politikai téren, ahol némely történelmi eseményeket eltérően ítélnek meg a felek.
Balogh Csaba jelezte: megbízatása idején a magyar–szlovák kapcsolatok pozitív oldalaira kívánja helyezni a hangsúlyt. "Nem feledkezhetünk meg azokról a kérdésekről sem, amelyekben nincs közös véleményünk. A diplomáciának azon­­ban az a feladata, hogy keresse a megoldásokat és csökkentse a feszültséget" – idézte a nagykövet szavait Trubac. A diplomata kifejtette: "Magyaror­szág erős Euró­pát akar, amely azonban nem létezhet erős Közép-Európa nélkül, s az erős Közép-Európa pedig nem létezhet erős szlovák–magyar együttműködés nélkül."
A szlovák államfő elutasította a nemzeti kisebbségek kollektív jogainak érvényesítését és a magyar politikusok Esterházy Jánossal, a szlovákiai magyarság egykori politikai vezetőjével kapcsolatos nyilatkozatait. Mint megjegyezte: Szlovákiának más a véleménye Esterházyról. Gas­parovic úgy vélte, hogy bizonyos kérdéseket a politikusoknak nem kellene feszegetniük, hanem azokat a történészekre kellene hagyni.
Az új magyar nagykövet délután bemutatkozó látogatást tett a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) székházában Pozsonyban, ahol tárgyalásokat folytatott Berényi József­fel, az MKP elnökével, valamint a párt további vezető képviselőivel.
Balogh Csaba szerint a készülő választási törvényben nem lenne szabad megkülönböztetni a magyarországi és a határon túli magyar állampolgárokat. A diplomata sajtóértekezletén jelezte: egyelőre nem tudja megmondani, miként rendezik mindezt a készülő választási törvényben. Rá­mutatott: a választási törvény módosítására mindenképpen szükség van. Egyrészt azért, mert megnőtt azon magyar állampolgárok száma, akik nem rendelkeznek tartós magyarországi lakhellyel, másrészt azért, mert a Fidesz–KDNP koalíció megígérte, hogy 200 főre csökkenti a parlamenti képviselők számát.
A nagykövetnek meggyőződése, hogy a határon túli magyar állampolgároknak jár a választójog, ahogy választójoguk van a külföldi szlovákoknak is, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy amikor Szlovákia, Franciaország vagy Ukrajna módosította választási, illetve állampolgársági törvényét, szintén nem kérte ki Magyarország véleményét. A szlovákiai magyarokkal kapcsolatban a nagykövet úgy vélekedett: követeléseik nem túlzottak, hanem normálisak, s a szlovák kormánynak tudomásul kellene vennie: bár a magyarok kötődnek Magyar­országhoz, Szlovákia lojális állampolgárai, akik azt szeretnék, hogy a politika hagyja őket békében. Megjegyezte: a szlovákiai magyar közösség helyzetét akkor lehet majd rendezettnek tekinteni, ha a szlovák parlament már nem érzi szükségét annak, hogy szinte minden ülésén a szlovákiai magyarság kérdéseivel foglalkozzék.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 767
szavazógép
2011-09-20: Világfigyelő - :

Tanévnyitó a révkomáromi Selye János Egyetemen

A szlovákiai egyetemek és főiskolák többségéhez hasonlóan a révkomáromi Selye János Egyetemen (SJE) is megtartották tegnap a tanévnyitót. Anton Mareknek, a város polgármesterének rövid, szlovákul és magyarul is elmondott köszöntője után Tóth János rektor szólt az egybegyűltekhez.
2011-09-20: Világfigyelő - Mózes László:

Röviden

Kétnyelvű helységnévtáblák Újvidéken
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) által a vajdasági ombudsmanhoz eljuttatott beadvány eredményeként Újvidéken megkezdték a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését. A VajdaságMa délvidéki hírportál beszámolója szerint egyelőre az újvidéki vasúti híd közelében és a Veternik felé vezető út mentén került ki a város nevét hirdető többnyelvű tábla.