Folytatódik az ikavári Csonka torony helyreállítása

2011. szeptember 21., szerda, Közélet

A csernátoni önkormányzat tavaly önerőből kezdte el az Ika pataka és Nagypatak találkozása fölötti Csonka torony restaurálását, amit régészeti feltárás előzött meg. A restaurálást Derzsi Sámuel baróti vállalkozó szakemberei végzik, a felújítási terveket Fekete Márta műépítész készítette el.

Bölöni Dávid csernátoni polgármester elmondta, kötelességük meg­menteni az utókor számára a vár első, délkeleti öreg tornyát. Örvendetesnek tartja, hogy a kormány is felfigyelt műemlékmentési törekvésükre, és ötvenezer lejt különített el Ika vára további restaurálá­si tervére, erre most tartják az elektronikus versenytárgyalást. Jelenleg a baróti szakemberek újraépítik a tavaly visszabontott kőfalat, amire újabb kétméteres várfal kerül, ugyanakkor folyamatban a torony belső szerkezeti megerősítése is. A polgármester bízik abban, hogy a fel­újítás után még több érdeklődő látogatja majd meg a Csonka tornyot. A várfal egy része is előkerült, de annak konzerválását önerőből már nem tudják megoldani, s abban reménykednek, hogy kerül majd kormánypénz Háromszék legnagyobb alapterületű várának falfeltárására.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 745
szavazógép
2011-09-21: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Bankkártyán jön a támogatás (Szülőföldön magyarul)

Ez évtől kezdve más módszer szerint, kizárólag banki átutalással kapjuk kézhez a magyarul tanuló gyermekek számára igényelhető oktatási támogatást. A pénzt folyósító magyarországi Bethlen Gábor Alap Zrt. az OTP Bankkal állapodott meg, így minden nyertes pályázónak ingyenes számlát és bankkártyát nyitnak; erről az érintetteket elektronikus levélben vagy postán értesítik. A folyamat kétlépcsős: előbb a kártyát kapja meg a szülő (ezt személyesen kell átvenni), majd később átutalják a juttatást, ez már a bankautomatából is kivehető. OTP-fiók, illetve -kirendeltség megyénkben Sepsiszentgyörgyön, Kézdi­vásárhelyen, Kovásznán és Baróton működik.
2011-09-21: Közélet - :

Együttműködő református iskolák

Hálaadó istentisztelettel kezdődött a huszonegyedik tanév az elmúlt hét végén Szatmárnémetiben a hat erdélyi, illetve három partiumi református oktatási intézmény számára. A Láncos-templomban tartott ünnepségen a jelenlevők megemlékeztek a felekezeti iskolák újraalapításának huszadik évfordulójáról, ugyanakkor hálát adtak azért, hogy a több mint 450 éves múltra visszatekintő, vendéglátó iskola, a Szatmárné­meti Református Gimnázium a 2011/2012-es tanévet régi-új épületében kezdhette meg.