Csaknem telt ház előtt mutatták be Koltay Gábor A szabadság ára – Korunk szabadságharcosa, Duray Miklós ötven éve a célkeresztben című dokumentumfilmjét hétfő este az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A rendező a bemutatón elmondta, az alkotás két éve készült el, mintegy ötven ember közreműködésével.
A bemutatón a rendező arról beszélt, hogy Duray Miklós Kutyaszorítóban című könyve fordította figyelmét a szlovákiai magyarság felé. Koltay Gábor Duray Miklóst szabadságharcosnak nevezte, aki korunk káoszában a lelki, szellemi igazodási pontot jelenti. Mint a több mint kétórás dokumentumfilmről megjegyezte, 1968-tól a közelmúltig követi a szlovákiai magyar politikus, író, geológus életútját, s arra a kérdésre kap választ benne a néző, hogy mi a szabadság ára. Elmondta, hogy azért várt a bemutatóval mintegy két évig, mert korábban úgy gondolta, a filmet nem szabad bemutatni, hiszen azzal Duray Miklós életét veszélyeztetné.
Duray Miklós az MTI-nek arról beszélt a film bemutatója kapcsán, hogy körülbelül ötvenórányi anyag készült az életéről. "A film egy narrátori szövegre épül, ami megpróbálja összekötni a mozaikot, hogy azok számára is érthető legyen minden, akik nem járatosak a témában" – fogalmazott a politikus. Megjegyezte: örül annak, hogy A szabadság ára csak most került a közönség elé, "most már ugyanis nem vagyok politikus, így senki nem vetheti a szememre, hogy a saját népszerűségemet akarom építeni". Úgy vélekedett, számára a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy a legpontosabban emlékezzék vissza a történtekre. "Az ember felejt, elmosódnak az emlékek, újra fel kell idézni" – magyarázta.
Arra kérdésre, hogy miért nem állt a nyilvánosság elé, amikor úgy érezte, az életére törnek, elmondta: akkor úgy gondolta, mindez nem tartozik a szélesebb nyilvánosságra, most viszont az életút összegzésekor szabadabban beszélhetett. Ugyanakkor rámutatott, a film szubjektivitása tetten érhető lesz akkor is, ha ő maga az objektivitásra törekedett. "Meg vagyok róla győződve, hogy sikerült megmaradni a valóság határai között" – tette hozzá.
A három év alatt, 2009-re elkészült alkotásban Varga Klára, a Budapesti Kamaraszínház színésznője szerepel. A filmben Duray Miklós mellett több mint ötvenen szólalnak meg. Olyan személyek, akiknek közük volt Duray Miklós életéhez 1968-tól napjainkig. A filmben feltűnik például egy besúgó is, aki évtizedekkel ezelőtt jelentett Durayról.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.