A temesvári Szórvány Alapítvány gondozásában elkészült a Bánsági Magyar Panteon második kötete, amely újabb ötven jeles bánsági magyar közéleti személyiséget mutat be. A kötetet pénteken a temesvári Kós Károly Központban ismerheti meg a nagyközönség több új kiadvánnyal együtt.
"Két éve, 2009-ben jelent meg a Bánsági Magyar Panteon, annak bizonyságaként, hogy a bánsági magyarságnak igenis, vannak szellemi nagyságai, olyan szellemóriások, akikre okkal nézhet fel nemcsak a térség magyarsága, hanem térségünk minden lakója, anyanyelvétől függetlenül" – mondta el az MTI-nek Kovács Katalin, a temesvári Szórvány Alapítvány irodavezetője és programmenedzsere.
Ahogy az első, úgy a második Panteon is ötven írót, művészt, tudóst, egyházi személyiséget és sportolót mutat be az immár megszokott formában, illusztrációval és három nyelven, magyarul, angolul és románul. A kötet szereplőit tíz területről válogatták – mutatott rá Kovács Katalin.
A pénteki könyvbemutatón az alapítvány negyedéves folyóiratának legújabb, most megjelent két számát is ismertetik. A Régi(j)óvilág 2011-es lapszámai közül az egyik Liszt Ferenc-emlékszám, míg a másik a Civil tükör címet viseli, és a nyugat-romániai magyar civil közélettel foglalkozik. A lapszámokat Szekernyés János helytörténész mutatja be. Az est harmadik újdonsága a 2004 után az idén újra megjelentetett Temesvári kalauz, Delesega Gyula részletes városismertető munkája, amelyről Miklósik Ilona művészettörténész fog beszélni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.