Hét végén Papolcon első alkalommal tartják az Őszi betakarodás ünnepét. A rendezvényen bemutatkoznak a gazdák, díjazzák a legkisebb, legapróbb és legkülönösebb terményt is. Az egész napos vigalom vasárnap 11 órakor kezdődik a focipályán, majd a papolci és zágoni önkéntes tűzoltók tartanak bemutatót.
Fél tizenkettőkor indul a főzőverseny. Négy csapat nevezett, főztjüket az ünnep minden látogatója megkóstolhatja. Délben favágó verseny kezdődik, a kétfős csapatok fejszével, kézifűrésszel és láncfűrésszel mutatják be faaprító tudományukat, külön pontozzák a motorfűrészlánc feltevésének gyorsaságát. Kulturális kikapcsolódásként a zágoni és papolci fiatalokból álló ifjúsági zenekar és mazsorettek fellépését ajánlják, a sportbarátok a három órakor kezdődő ifjúsági labdarúgó-mérkőzésen szurkolhatnak, a felnőttek ötkor kezdenek. (bokor)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.