A román diplomácia dicséretet érdemel azért, amit Schengennel kapcsolatosan tett, amiért technikai szempontból sikerült lehívni az idevonatkozó összes pénzt, korszerűsíteni a konzuli hálózatot.
Diplomáciai szempontból a legfőbb megvalósítás, hogy ma már nem ellenzi az azonnali bővítést Németország és Franciaország – mondotta Teodor Baconschi külügyminiszter tegnap. "Folytatjuk a harcunkat. Ugyanakkor szeretném, ha nem tekintenénk olyan drámainak a holland ellenállás azonnali következményeit: a polgárok közlekedhetnek egész Európában útlevéllel vagy személyazonosságival, az EU keleti határát őrizni sokkal inkább felelősség, s ezzel magyarázható Magyarország hozzáállása is, amely azért támogat, mert kicsit keletebbre akarja passzolni a felelősséget" – állítja. Monica Macovei DLP-alelnök, volt igazságügyi miniszter viszont kiemelte, hogy a technikai feltételek teljesítése nem elég: a tárgyalások újrakezdéséig a romániai igazságszolgáltatásnak felelősséget kell vállalnia, és gyorsan orvosolnia kell az EB legutóbbi jelentésében megfogalmazott kritikákat: a bírák hozzanak ítéletet politikusok évek óra halogatott ügyeiben, a Legfelsőbb Bírói Tanács pedig kezdje el a rendszer kitakarítását, büntesse azokat a bírákat és ügyészeket, akik húzzák az időt, akik miatt ügyek évültek el. Tőkés László szerint a schengeni csatlakozás már nem tőlünk, hanem a nyugati államoktól függ, de mivel "a románok, a magyarok, egész Közép- és Kelet-Európa közös érdekéről" van szó, folytatni kell a "politikai nyomásgyakorlást".
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.