Érdekes pályázati lehetőséget próbál megragadni Sepsiszentgyörgy önkormányzata, az Európai Bizottság kezdeményezte, a városi légkört mérgező gázok csökkentését céljául kitűző programra a svájci állam 35 millió frankot ajánl fel négy romániai településnek, ezek egyike kívánna lenni a megyeszékhely.
Sikeres pályázás esetén az önkormányzat kötelezi magát, hogy 2020-ig húsz százalékkal csökkenti a városban a kibocsátott szén-dioxid mennyiségét, ehhez majd akciótervet készítenek, pontos mérésekkel. Ez is egy lehetőség, mindent meg kell tennünk azért, hogy Sepsiszentgyörgy "zöldebb“ legyen – érvelt Antal Árpád András polgármester a hétfői tanácsülésen a pályázati szándék ismertetésekor. A képviselők ellenszavazat nélkül elfogadták a határozattervezetet.
Más megközelítésben is felmerült a város "zöldesítése“, Kovács István képviselő arra kérdezett rá, miért vágtak ki fákat a Kőrösi Csoma Sándor utcában. A polgármester elmondta, az utcafelújítás során mélyre kellett hatolni az alapozással, megsérültek a fák gyökerei, előbb-utóbb kiszáradnának, veszélyessé válnának, elsősorban ezért vágták ki, de lakók is kérték – tette hozzá. Az utca azonban nem marad sivár, más fákat ültetnek, valószínűleg akácot, hiszen bebizonyosodott, a gesztenye 50–80 év után balesetveszélyessé válhat. És, toldotta meg, minden bizonnyal az Erzsébet park megcsonkolt gesztenyefái is a kivágás sorsára jutnak, hiszen megmentési kísérletük nem járt sikerrel.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.