Heteken belül elkezdődhetnek a munkálatok a dél-erdélyi autópálya Nagylak és Arad, illetve Szászváros és Nagyszeben közötti szakaszain, amelyek becsült összköltsége 850,7 millió euró. Az útépítés azután kezdődhet meg, hogy az Európai Bizottság 724 millió euró vissza nem térítendő támogatást hagyott jóvá a dél-erdélyi autópálya Nagylak–Arad, illetve Szászváros–Nagyszeben szakaszainak megépítésére.
Nagylak és Arad között 38,8 kilométeres autópálya-szakasz épül, emellett egy 5,9 kilométeres, Nagylakot a 7-es országúttal összekötő utat is létesítenek. Az autópálya-szakasz megépülésével Nagylak és Arad között a balesetek számaránya becslések szerint 40 százalékkal csökken, illetve 26 perccel rövidebb idő alatt lehet majd megtenni a két település közötti távot.
A Szászváros és Nagyszeben közötti autópálya-szakasz 82 kilométeres lesz, megépítésére az EU 510,1 millió eurónyi támogatást nyújt. A két település közötti táv megtételének ideje 56 perccel csökken, és várhatóan húsz százalékkal kevesebb baleset következik be ezen az útszakaszon. Mindkét szakaszt 2013-ban tervezik átadni a forgalomnak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.