Henning János és Vargyasi Levente fotókiállítása bizarr, különös látogatásra invitálja nézőit, a valóságba, konkrétabban a város jelenébe.
Abban a pillanatban, amikor ezek a felvételek készülnek, még a jelenben vagyunk, ahogy a kép elkészül, már a félmúltat mutatja, így válik a hétköznapokról szóló tudósítássorozat egy város, ne hagyjunk teret a felesleges találgatásoknak, a "mi kis városunk": Sepsiszentgyörgy változó, pillanatról pillanatra alakuló képének dokumentumsorozatává is, azt reprodukálja, ami van, ami látható, ami éppen arra a jelenbeli pillanatra jellemző, amelyik a fotó elkészülése után már félmúlt, s a kiállításon már végérvényesen múlttá változik.
A város életének elmúlt pillanatai a város változó arcait mutatják, a város szívét, bár helyesebb lenne itt is többes számot használni, a város szíveit. "A városoknak – írja Csáth Géza – tudniillik nem egy szívük van, mint az embereknek, hanem több, mint a hüllőknek és némely halaknak..." A blendé-pillantással határozottan kimetszett valóságdarabok mintha a város szíveinek lüktetését is elénk varázsolnák egy-egy életfogytiglani pillanatra... Érezzük, hogy egy soha le nem lassuló, soha teljesen le nem álló végtelen folyamat részesei vagyunk. Különösen figyelemre méltóak a különféle munkafolyamatok, az építkezések képei, csakhogy itt nem teljesen riportfotókról van szó – noha minden újságnak ilyen fotóriportereket kívánnánk, mint a jeles szerzők –, hiszen a lendületes munkafolyamatokról szóló pillanatfelvételeket nagyszerűen ellenpontozzák a természet megejtő képei, a park különféle változatokban sokszor szerepel a fotókon, a virágok, virággruppok például a maguk egészen csodálatos hangulataival. Itt is, akárcsak a munkafolyamatokat kimerevítő fotók esetében, a kép túl is mutat önmagán, a fotográfia egyedi lehetőségeivel játszik el. Vannak azután az üres utcák közepén álló kanálisfedők, a halott természet képei, amelyek, ugyancsak túlmutatva önmagukon, az elmúlás hangulatait intonálják dacosan, vonzóan, felejthetetlenül, éles ellentétben állva a dolgozó ember dinamikus mozdulataival, a munkafolyamatok céltudatosságával, az építkezések képeinek aktivizáló variációival... A természet és a dolgok, az ember és a munka variálódik itt lassú, majd fel-felgyorsuló sorozatokban. Visszatérve egy pillanatra a tárgyakra: vannak itt korlátok is, állványzatok is szép számban, az építkezések kihagyhatatlan kellékeiként, de a kép – merészen játszva el a fotográfia hatalmas lehetőségeivel – itt is kép, kimerevíti az állványt, ami már-már külön életet kezd élni.
Ez a kimerevítés, a folyamatok, a tárgyak (állványzatok, kanálisfedők, korlátok), a virágok kiszakítása környezetükből és felmutatása, a kiállítás egységességét is kiemelve, a tárlat nagy értéke és újdonsága. Henning János az elmúlt esztendőkben bátran kísérletezett a fotó különös lehetőségeivel, de úgy tűnik, a valóság váltakozó arcainak megragadása változatlanul felkelti kutatásvágyát, a dokumentumfotó lehetőségeit változatlan intenzitással kutatja. Fiatalabb társa, Vargyasi Levente a jelek szerint méltó partnere ebben: így lesz az Élő tér egy város mai, tegnapi arcainak felmutatásával Sepsiszentgyörgy alakuló, változó képének, képeinek megejtő variációsorozata is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.