Abban a pillanatban, amikor ezek a felvételek készülnek, még a jelenben vagyunk, ahogy a kép elkészül, már a félmúltat mutatja, így válik a hétköznapokról szóló tudósítássorozat egy város, ne hagyjunk teret a felesleges találgatásoknak, a "mi kis városunk": Sepsiszentgyörgy változó, pillanatról pillanatra alakuló képének dokumentumsorozatává is, azt reprodukálja, ami van, ami látható, ami éppen arra a jelenbeli pillanatra jellemző, amelyik a fotó elkészülése után már félmúlt, s a kiállításon már végérvényesen múlttá változik.
A város életének elmúlt pillanatai a város változó arcait mutatják, a város szívét, bár helyesebb lenne itt is többes számot használni, a város szíveit. "A városoknak – írja Csáth Géza – tudniillik nem egy szívük van, mint az embereknek, hanem több, mint a hüllőknek és némely halaknak..." A blendé-pillantással határozottan kimetszett valóságdarabok mintha a város szíveinek lüktetését is elénk varázsolnák egy-egy életfogytiglani pillanatra... Érezzük, hogy egy soha le nem lassuló, soha teljesen le nem álló végtelen folyamat részesei vagyunk. Különösen figyelemre méltóak a különféle munkafolyamatok, az építkezések képei, csakhogy itt nem teljesen riportfotókról van szó – noha minden újságnak ilyen fotóriportereket kívánnánk, mint a jeles szerzők –, hiszen a lendületes munkafolyamatokról szóló pillanatfelvételeket nagyszerűen ellenpontozzák a természet megejtő képei, a park különféle változatokban sokszor szerepel a fotókon, a virágok, virággruppok például a maguk egészen csodálatos hangulataival. Itt is, akárcsak a munkafolyamatokat kimerevítő fotók esetében, a kép túl is mutat önmagán, a fotográfia egyedi lehetőségeivel játszik el. Vannak azután az üres utcák közepén álló kanálisfedők, a halott természet képei, amelyek, ugyancsak túlmutatva önmagukon, az elmúlás hangulatait intonálják dacosan, vonzóan, felejthetetlenül, éles ellentétben állva a dolgozó ember dinamikus mozdulataival, a munkafolyamatok céltudatosságával, az építkezések képeinek aktivizáló variációival... A természet és a dolgok, az ember és a munka variálódik itt lassú, majd fel-felgyorsuló sorozatokban. Visszatérve egy pillanatra a tárgyakra: vannak itt korlátok is, állványzatok is szép számban, az építkezések kihagyhatatlan kellékeiként, de a kép – merészen játszva el a fotográfia hatalmas lehetőségeivel – itt is kép, kimerevíti az állványt, ami már-már külön életet kezd élni.
Ez a kimerevítés, a folyamatok, a tárgyak (állványzatok, kanálisfedők, korlátok), a virágok kiszakítása környezetükből és felmutatása, a kiállítás egységességét is kiemelve, a tárlat nagy értéke és újdonsága. Henning János az elmúlt esztendőkben bátran kísérletezett a fotó különös lehetőségeivel, de úgy tűnik, a valóság váltakozó arcainak megragadása változatlanul felkelti kutatásvágyát, a dokumentumfotó lehetőségeit változatlan intenzitással kutatja. Fiatalabb társa, Var­gyasi Levente a jelek szerint méltó partnere ebben: így lesz az Élő tér egy város mai, tegnapi arcainak felmutatásával Sep­siszentgyörgy alakuló, változó képének, képeinek megejtő variációsorozata is.