A Trianon utáni önazonossági útkeresés jegyében iparosok és kereskedők alapították 1921-ben, de a város többi foglalkozási rétegeiből származó, közösségben énekelni szeretők és akarók révén azonban már nagyon régen Sepsiszentgyörgy egyik reprezentatív műkedvelő csapatává vált a Kónya Ádám Művelődési Ház keretében tevékenykedő magyar férfidalárda.
A kórus szombaton ünnepelte fennállásának 90. évfordulóját, amelynek rendezvénysorozata koszorúzással kezdődött a Vártemplom falánál felállított mindenkori dalosok kopjafájánál.
A belvárosi református templomban tartott ünnepi műsor kínálatát három meghívott kórus – az uzoni Szivárvány női kar, a péti férfikar és a megyeközponti Cantus Firmus vegyes kar – előadása is színesítette. Az emlékező beszédek során pedig megfogalmazódott az az igény is – talán éppen a jelen lévő Antal Árpád polgármesternek címezve –, hogy századik évfordulóját már egy több száz férőhelyes koncertközpontban ünnepelhesse a férfikórus.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.