A minőségi termelés, a mind nagyobb hozzáadott érték irányába mozdult el a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar – jelentette ki a 75. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kiállítás (OMÉK) zárónapján Fazekas Sándor magyar vidékfejlesztési miniszter.
Öt nap alatt mintegy kilencvenezer érdeklődő látogatott el az elmúlt héten rendezett OMÉK-ra, amelyen több mint ötszáz cég mutatta be termékeit, szolgáltatásait. A kiállításon tartott konferencián ugyanakkor elhangzott: rövid időn belül hatszáz-nyolcszáz ezerrel nőhet a magyarországi sertéslétszám, ha megvalósul az egy koca – egy porta kormányzati program. Az utóbbi években ugyanis drasztikusan csökkent Magyarországon a sertésállomány, s az ágazat is folyamatosan zsugorodott. Amíg 2000-ben még több mint 4,8 millió volt a sertések száma, mára hárommillióra csökkent.
"A kormány sertéságazati stratégiája több százezerrel növelheti a sertések számát. Az állomány jelentős növekedése már akkor érzékelhető lesz, ha a falusi porták tíz százaléka bekapcsolódik a programba. A megvalósítás növelné a vidéki udvarok rendezettségét, kihasználtságát. A takarmányszükséglet egy bizonyos részét is meg lehetne termelni a falusi portákon, a sertéstartás pedig az egészséges életmód terjesztésére is jó alkalmat kínálna" – fogalmazott Németh Antal, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke. A terméktanács szerint a jelenlegi folyamatok kedvezőtlenül befolyásolják a vidéken élők egzisztenciális viszonyait és életminőségét, így indokolt a mielőbbi változás.
Az OMÉK miniszteri különdíját a kenderesi Szpisják Imre (Kenderes) nagy súlyú ISV Pannonhibrid hízójával, valamint a Bábolna Hús (Debreczeni Tibor vállalkozó) hagyományos sonka termékével nyerte el. Az OMÉK közönségdíját a Zsindelyes Pálinkafőzde Kft. kapta. (a Magyar Hírlap nyomán)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.