Októbertől – több adófizetési módosítás mellett – megváltozott a cégek állami tartozásainak törlesztési rendszere.
Ezentúl először az adósság összegét, majd azt követően a kamatokat és a büntetéseket kell kifizetni. Eddig először a kamatokat és a büntetéseket vonták le, majd később került sor az adósság összegének törlesztésére. Vállalkozói vélemények szerint a korábbi rendszer sok céget csődbe juttatott, mivel képtelenek voltak kijutni az adósságspirálból. Másik lényeges változás, hogy a százezer eurónál kisebb éves forgalmat lebonyolító, legfeljebb három személyt foglalkoztató cégeknek a 112-es egységes adónyilatkozatot negyedévente, és nem havonta kell benyújtaniuk. Hasonlóan kell eljárniuk az engedéllyel rendelkező magánszemélyeknek, egyéni vállalkozóknak és szabad foglalkozásúaknak, akiknek legközelebb 2012. január 25-éig kell benyújtaniuk a 2011 utolsó negyedévére vonatkozó adóbevallást.
Némely vállalkozói körök attól tartottak, hogy az online adóbevallás bevezetésének augusztus 25-i határidejét rengeteg kis- és középvállalkozó képtelen lesz tartani a nem megfelelő tájékoztatás miatt. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy elenyésző azoknak a száma, akik még mindig a régi papíralapú módszerrel kívántak élni. (Csinta Samu)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.