A 200–400 fényévnyire lévő Mira Cetit 1596-ban fedezte fel David Fabricius (1564–1617) német teológus és csillagász, különös fényváltozását azonban jóval később, a 17. század közepén ismerték fel. A nevét (csodálatos, megdöbbentő) Johannes Hevelius (1611–1687) lengyel csillagásztól kapta 1662-ben. A csillag fényessége 2,0 és 10,1 magnitúdó között változik, 331 napos periódussal. Maximum táján hónapokig látható szabad szemmel, minimumban viszont kisebb távcső szükséges észleléséhez. Maximumai átlagosan 3,4 magnitúdósak, a jelenlegi maximum azonban igen fényes, ezért a Mirát még fényszennyezett égen sem nehéz azonosítani.
Az elkövetkező hónapok leglátványosabb bolygója az esti-éjszakai égen a Jupiter lesz. Az óriásbolygó fényessége -2,9 magnitúdó lesz, s már a láthatóság elejére visszaállt a bolygó megszokott képe, vagyis ismét két sötét egyenlítői sáv dominálja a távcsőben látott képet. (A déli fősáv 2010-ben igen jelentősen elhalványodott, szinte eltűnt.) A jelenleg a Kos (Aries) csillagképben járó planéta megfigyelhetősége igen kedvező lesz a következő években is, mert magasan delel, és a földi légkör zavaró hatása kevésbé érvényesül.
A Vénusz napnyugta után kereshető a délnyugati ég alján. Noha megfigyelésre nincs igazán kedvező helyzetben, erős fénye miatt nem nehéz megtalálni. A hónap elején fél, a végén háromnegyed órával a Nap után nyugszik. A Mars előretartó mozgást végez a Rák, majd az Oroszlán csillagképben. Éjfél után kel, hajnalban látható a délkeleti égen. Fényessége lassan nő, és egész éjszaka feltűnően látszik a déli égen. A Szaturnusz előretartó mozgást végez a Szűz csillagképben, a hónap legvégén már kereshető a hajnali ég alján, ekkor bő egy órával a Nap előtt kel. Az Uránusz az éjszaka nagy részében látható a Halak csillagképben, hajnalban nyug­szik. A Neptunusz az éjszaka első felében figyelhető meg a Vízöntő csillagképben, éjfél után nyugszik. A Merkúr csak október utolsó napjaiban lesz kereshető napnyugta után.