Szigorúbb hitelszabályozás
Valószínűleg decembertől alkalmazzák a Román Nemzeti Bank által kidolgozott új szabályozást, amely korlátozza a lakosság hozzáférését a valutaalapú hitelekhez – nyilatkozta tegnap Radu Graţian Gheţea, a Bankok Romániai Szövetsége és a CEC Bank elnöke. Azt is elmondta: a jegybank által tervezett szigorítások nem vonatkoznak a lakásvásárlási kölcsönökre. A központi bank új szabályozása egyébként előírja, hogy a fogyasztási hitelek futamideje legtöbb öt év lehet, és az ügyfeleknek 133 százalékos garanciát kell felmutatniuk a kölcsönkért összegre. Az euróban felvett ingatlanfinanszírozások esetében legalább 30 százalékos előleget kell biztosítaniuk a kölcsönért folyamodóknak – ez az arány a lej-hitelek esetében 15 százalék, más valutában pedig 40 százalék.
Nem lesz kormányátalakítás?
Emil Boc miniszterelnök tegnap leszögezte: sem az államelnök, sem a kormányfő nem kezdeményezett semmilyen intézményes eljárást a kormányátalakítás ügyében. A kormányátalakítás kérdése napok óta foglalkoztatja a román médiát, a Demokrata Liberális Párt vezetői legutóbbi ülésükön felhatalmazták a kormányfőt, hogy az államfővel közösen döntsön ez ügyben. Korábban Traian Băsescu úgy nyilatkozott: minden bizonnyal szükség van a változtatásra. Nem látja viszont ennek szükségességét Markó Béla. A kormányfőhelyettes tegnap úgy értékelte, az RMDSZ egyik miniszterét sem kellene leváltani. A Hotnews portál ennek ellenére úgy tudja, a kormányátalakítás csütörtökre várható. Az ügy egyébként koalíciós feszültségeket is szült, a demokrata-liberálisoknak ugyanis nem tetszik, hogy a Gabriel Oprea vezette Románia Országos Haladásáért Szövetség újabb tisztségeket kér arra hivatkozva, hogy honatyáik száma meghaladja az RMDSZ-esekét.
Figyelnek az egyetemistákra
Tegnap vette kezdetét a Magyar Ifjúsági Értekezlet és az Országos Magyar Diákszövetség által szervezett, népszámlálással kapcsolatos tájékoztató kampány egyetemisták számára. Az ifjúság, és konkrétan az egyetemisták olyan réteg, amelyet mobilitásuk miatt valószínűleg a legnehezebb elérni és listára vezetni a népszámlálás során, ezért külön figyelmet szentelnek megszólításukra és megfelelő tájékoztatásukra – ismertette Bodor László Miért-elnök. A tájékoztató kampány során a diákokat fiatalos módon, a saját környezetükben igyekeznek elérni és átadni azokat a fontos információkat nekik, amelyekre oda kell figyelniük a népszámlálás során, a magyarságuk vállalására, továbbá az egyetemista központokban való bejegyzésükre buzdítva őket. A kampány olyan helyszíneken zajlik, ahol nagyobb számban találkoznak fiatalokkal: rendezvényeken, flash-mobokon, bulikon igyekeznek átadni az üzenetet.
Alacsonyabb infláció
Az éves infláció aránya négy százalék alá esett szeptemberben, így nem haladja meg a Román Nemzeti Bank 2–4 százalékos célkitűzését – jelentette be tegnap Mugur Isărescu, a jegybank elnöke. Mint mondta, az infláció aránya nem csak év végén illeszkedik majd az előre meghatározott tartományba, hanem még a jövő héten. Augusztusban egyébként immár a harmadik egymás utáni hónapban csökkentek a fogyasztói árak, és akkor az infláció éves aránya 4,25 százalékra esett vissza.
Mégis csökkenthetnék a tb-járulékot
A társadalombiztosítási járulék csökkentése kockázatot jelent, de ez jönne a legjobban a gazdaságélénkítés szempontjából, mert a munka jelenleg túlterhelt – nyilatkozta tegnap Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank elnöke egy nappal korábbi kijelentéseit pontosítva. Hangsúlyozta: nem ellenzi a járulék csökkentését, ha a gazdaság élénkítése érdekében kockázatot kellene vállalnia, maga is ezt választaná. Szerinte az intézkedés a munkát ösztönözné, hiszen kulcskérdés, hogy az adófizetők száma nagyobb legyen, mint a szociális támogatásban részesülőké, márpedig jelenleg alig haladja meg a négymilliót az alkalmazottak száma. Ennek ellenére úgy véli, egyszerű intézkedésekkel, mint a tb-járulék csökkentése, nem lehet megoldani a helyzetet, a munkát ösztönző strukturális politikákra van szükség, de funkcionális nyugdíjalapokra is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.