Az aradi vértanúkra emlékezve, közjogi méltóságok jelenlétében tegnap reggel felvonták, majd félárbocra engedték a nemzeti lobogót Budapesten a Parlament előtti Kossuth Lajos téren. A megemlékezésen a Magyar Honvédség Támogató Dandár Központi Zenekara, a díszzászlóalj és a Magyar Köztársaság Nemzeti Lovas Díszegysége működött közre.
A tizenhárom aradi vértanú elsősorban az áldozathozatal dicső példája – mondta Réthelyi Miklós a fővárosi, Fiumei úti sírkertben tartott megemlékezésen. A nemzeti erőforrás minisztere úgy fogalmazott: áldozatot kell hozni a nemzetért, hiszen haza nélkül senkik sem lennénk. A sírkertben, a mártírhalált halt egykori miniszterelnök, Batthyány Lajos mauzóleumánál koszorút helyeztek el.
A vajdasági magyarság a Kiss Ernő honvédtábornok, aradi vértanú földi maradványait őrző eleméri katolikus templomban tartotta központi megemlékezését tegnap. Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár a nemzetek békés egymás mellett élését szorgalmazta. "Szabadságharcunknak máig ható örök értékei vannak. Ezek egyike a különbözőségek tisztelete és az összefogás a nemes célok érdekében" – hangsúlyozta Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Szerdán Zomborban, Schweidel József honvédtábornok szülővárosában emlékeztek meg a forradalom és szabadságharc hőseiről, Nagybecskereken Lázár Vilmos aradi vértanú, honvédtábornok emléktábláját koszorúzták meg.
Október 6. sérthetetlen és sebezhetetlen, hiszen annak idején egész Európa érzékelte, hogy 1849-ben ezen a napon a 19. század nagy gaztette történt Aradon – mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke tegnap a kárpátaljai Nagyszőlősön, Perényi Zsigmond, Ugocsa vármegye mártír főispánjának emlékművénél a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség szervezésében tartott rendezvényen. Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség Beregszászon, az Európa-Magyar Házban emlékoszlopot állított az aradi vértanúk emlékére.
Emlékhelyek megkoszorúzásával, kulturális műsorokkal és egyházi rendezvényekkel emlékeztek meg Szlovákia számos magyarlakta városában és falujában a tizenhárom aradi vértanúról, akik közül hárman – Lahner György, Aulich Lajos, Dessewffy Arisztid – az egykori Felső-Magyarországon születtek. Este Esterházy János-domborművet avattak a dél-szlovákiai Dunaszerdahelyen.