Több mint nyolcmillió eurót költöttek annak a gyorsforgalmi útnak a "felrajzolására", amely Bukarestet kötné össze Nagyszebennel Piteşti-en keresztül, illetve a – nagy forgalmú E80-as nemzetközi út tehermentesítésére – Fogaras és Nagyszeben közötti gyorsforgalmi út megtervezésére. Az első kapavágás azonban évek óta késik.
Az elképzelés nem tévesztendő össze a IV. páneurópai folyosóval, ez egy másik terv, amelynek megvalósítási tanulmányaira 8,04 millió eurót fizetett ki az Országos Útügyi Vállalat, és amelynek megvalósítása egyre kevésbé valószínű. Egy Nagyszeben–Piteşti közötti autópálya-szakasz megépítése ugyanis 3,09 milliárd euróba kerülne, ami momentán hiányzik az államkasszából. Elméleti megoldást jelentenének az uniós alapok, a terv beiktatható lenne a 2014–2020 közötti költségvetési tervbe, de a szükséges összeg gyakorlatilag kimerítené a teljes, infrastrukturális fejlesztésekre szánt keretet. Másik lehetőség a magántőke bevonása, az úgynevezett PPP-konstrukció, de a jelenlegi válságkörülmények között kevés a valószínűsége, hogy bankok vagy befektetési alapok szívesen finanszíroznának egy ilyen drága projektet.
A megvalósítás esélyein az sem javít, hogy az útügyi vállalat úgy döntött: csomagban adja koncesszióba az erdélyi autópálya Brassó–Fogaras közötti szakaszának munkálatait a Comarnic–Brassó szakasz kivitelezésével. Az Anca Boagiu közlekedési miniszter által aláírt memorandum ugyanis immár Comarnic–Fogaras autópályáról beszél, mint a négyes korridor részéről.
A Nagyszeben és Piteşti közötti gyorsforgalmi út szükségességét ennek ellenére továbbra is fenntartja a szaktárca és az Országos Útügyi Vállalat egyaránt. "Továbbra is lehetségesnek és fontosnak tartjuk az útszakasz megépítését, tekintve az ott zajló hatalmas forgalmat – áll a vállalat közleményében. – Jelenleg a műszaki megvalósíthatósági tanulmányok készülnek." Anca Boagiu egyenesen ki is jelölte a munkálatok befejezésének határidejét (2016), holott ma még senki sem tudja, mikor kezdődhetnek el.
Az első megvalósíthatósági tanulmány még 2007-ben készült el, amit a kormány 2008-ban el is fogadott. Annak alapján a 115 kilométer hosszú útszakasz becsült költségei 3,09 milliárd euróra emelkednek. A szokatlanul magas árat állítólag az útvonalon lévő művészeti értékek megfelelő kezelése magyarázza.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.