A helyi tanács javaslata és az országos balneoklimatikai intézet véleményezése alapján kormányhatározatban rögzítették, hogy Kovászna az országos érdekeltség mellett balneoklimatikus fürdőváros címre is jogosult. A Hivatalos Közlönyben tegnap megjelent kormányhatározat tíz településre vonatkozik, közöttük Kovászna az előkelő negyedik helyet foglalja el.
A cím elnyerésében a város fürdő- és mofettalehetőségei mellett jelentős szerepet játszott a Tündérvölgy ionizált levegőjének egészségmegőrző hatása is. Lőrincz Zsigmond polgármester elmondta, a minősítést segítette az Európai Unió törekvése, mely szerint a gyógyítás helyett a betegségek megelőzésére kell elsődleges hangsúlyt fordítani. Az elöljáró szerint a magyarországi Széchenyi-terv mintájára a turisztikai fejlesztési stratégiát véghez kell vinni, folytatni, függetlenül a hatalmon levő kormány politikai színezetétől. Öt év alatt Kovásznán valóban működő iparággá kell fejlődnie a turizmusnak, melynek haszonélvezője kell legyen a tágabb értelemben vett lakosság is, akár a munkavállalási lehetőségek bővülésében, akár a vállalkozási esélyek terén – mondta Lőrincz Zsigmond.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.