Az átszervezésről szóló tárgyalások az RMDSZ-szel és a koalícióval nem térképek alapján folynak, a demokrata-liberálisok pedig nem támogatják a magyar autonóm tartomány újbóli létrehozását – jelentette ki Sever Voinescu, a Demokrata Liberális Párt (DLP) szóvivője.
A demokrata-liberális politikus leszögezte: a DLP szerint Románia területi-közigazgatási átszervezése létfontosságú az ország fejlődése érdekében, és úgy látják, hogy a nemzeti érdekre való tekintettel az átszervezést a jövő évi helyhatósági és parlamenti választások előtt kell lebonyolítani. Voinescu hozzáfűzte: a DLP folytatja a tárgyalásokat a koalíción belüli alakulatokkal az ország területi-közigazgatási átszervezéséről. A párt vezetése az alakulat országos igazgatótanácsának október 2-i, informális ülésén kapott felhatalmazás alapján cselekszik.
Mint ismeretes, a Gândul napilap szerint a DLP az utolsó kompromisszumos javaslatot készíti elő az ország közigazgatási átszervezéséről. Ennek értelmében 12–14 régiót hoznának létre, kiindulópontnak a Romániában 1960 és 1968 között alkalmazott modellt vennék. Míg eddig a megyék összevonásáról tárgyaltak a koalícióban, a legutóbbi tárgyalások a jelenlegi közigazgatási határvonalak megszüntetéséről és új régiók létrehozásáról szólnak, a nulláról indulva. A DLP terve alapján Brassó "bekebelezné" Szeben megyét és Háromszéket, míg Maros régióban kapna helyet Hargita megye és Maros megye legnagyobb része.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.