A tegnapi kézdivásárhelyi tanácsülésen másodszor tűztek napirendre az önkormányzat és egy magáncég közötti együttműködési szerződést tartalmazó határozattervezetet, de az nem kapta meg a szükséges kétharmados szavazatszámot, tizenketten ellene voksoltak, négyen pedig tartózkodtak.
A magáncég Kézdivásárhelyi agroexpó néven országos és nemzetközi kiállítások szervezésére kérte volna az önkormányzat beleegyezését ahhoz, hogy minden alkalommal öt napra adja használatba számára a sportcsarnokot és a hozzá tartozó parkolót. A tanácstagok közül többen – id. Deme László, Török Sándor és Dezső Vencel – kifogásolták az önkormányzatra nézve előnytelen szerződés megkötését. Az ülésen jelen levő cégtulajdonos anélkül, hogy szót kapott volna, a fiatalok külföldre történő távozását említve kirohant a tanácsteremből. Ezután a gyűlésvezető elnök azt javasolta, a témát vegyék le napirendről, végül mégis szavaztak róla, de senki nem voksolt a határozattervezet mellett.
A különfélék napirendi pontnál István Zoltán azt kérdezte meg Lukács László alpolgármestertől, miért nem tájékoztatta a tanácsot arról, hogy Kelemen Alpár, a Gosp-Com Kft. igazgatója felmondott, amire azt a választ kapta, hogy ő nem látta az igazgató felmondását. Dezső Vencel tanácstag azt kérte számon, hogy ki a felelős azért, hogy három középiskolában még nem indult be a fűtés. Rácz Károly polgármester nem vett részt a tegnapi tanácsülésen.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.