Rögtön az elején le kell szögeznünk: olyan produkcióról van szó, amelyet a zene és a jelmez hordoz, a mozgás és a tánc ezek alárendeltje. A maskarás és maskarázó jelenetek látványosak, amit felerősítenek a Háromszék Táncegyüttestől már megszokott színvonalon előadott hagyományos táncaink és az ezeket szerencsésen összekötő fantáziatáncok. A zenei összeállításért Orbán Ferenc zeneszerzőt és a Heveder zenekart, valamint Erőss Juditot illeti dicséret, a jelmezeket, amelyek Simó Júlia műhelyében készültek, Furik Rita tervezte. Koreográfusok: Orza Călin, Ónodi Béla, Gálber Attila és Bordás Attila.
Sámándobok szólalnak meg, összeterelik a közösséget, együtt várnak a teremtés csodájára. Az átdolgozott Teremtés című dal gépről szól (komplexitása miatt van szükség erre), ez kissé természetellenes ebben a környezetben. A műszaki csoport a fényekkel is besegít a látványba – sajnos, ez később nem mindig sikerül.
Kezdetektől része volt az ember életének a vadászat, hol ő vadászott, hol őt vadászták. A férfikar küzd a vaddal (Kocsis Hunor nagyszerűen oldja meg a feladatot), amelynek furfangja és ereje időnként győzedelmeskedik a vadászok fölött. A koreográfia és annak megjelenítése kétségkívül az előadás egyik legsikeresebb jelenete. Meglepő fordulat következik, a görög mitológiából érkezik két, szokatlanul nagy fejű és csillogó külsejű maszkos alak, megszületik Pán, a pásztoristen, az erdőket lakó démon, aki minden jó mellé odavarázsolja a rosszat. Vaszi Levente, az együttes újabb nemzedékének tagja jó választás volt, furulyájával mindig ott terem a kecskeképű ördög, ahol valami jó készül, és amit el lehet rontani. Sóvidéki guzsalyasba érkezik, ahol a lányok, asszonyok békésen fonnak, szőnek, de természetesen nem csábíthatatlanok, könnyen felpattannak a munka mellől, le- és kivetkőznek magukból – pillanatok alatt féktelen mulatságba, valóságos bacchanáliába csap át a guzsalyas. És elérkezünk a teremtésvilág (s az előadás) csúcspontjára, ahol nincs lehetetlen, a căluşarok (hagyományos olténiai rítus szereplői) még a holtat is feltámasztják. Állatbőrbe öltözött, kolompos, kereplős busók settenkednek a színpadra, megtisztítják a terepet, hogy majd kifejsék varázslatukat, de egy fordulattal átadják a színt a căluşaroknak, akik legényt avatnak a férfiak sorába, majd dolguk akad, mert Pán megöli a játékos kukák közül az egyiket, csakhogy próbára tegye a csengettyűs varázslókat. Fergeteges férfitánc, a vătaf (Tőkés Zsolt) kíméletlen ritmust diktál, amit csak a keserveseink hangvételéhez igazított dojna lassít le. Na, meg egy túl hosszúra nyúlt, nem túl sikeres ének- és bohózatbetét a tetűről és a bolháról. Szerencsére érkezik a váltás, mezőföldi bolondok-napi bolondozás, Pán itt is megjelenik, de a társaságot nem tudja kizökkenteni a maskarázásból. Ezt csak egy ifjú párnak sikerül, akik a fedetlenség lehetőségét mutatják fel. Megszólal a gyimesi gardony, muszáj mindenkinek odafigyelnie. Az áttörés mégsem teljes, a remény ott lebeg a megtisztulásra, de nem teljesedik be. A rendező (Ivácson László) üzeni, ezt az életet csak maszkkal lehet élni.