Látványosan halad a kovásznai városi kultúrotthon felújítása: a tető javításával végeztek, az ablakokat kicserélték, a külső falakat levakolták.
Az ablakok körüli részeket narancssárgára festették, ugyanilyen színű lesz a homlokzat is, ahova visszakerült az 1895-ös évszám. A rikító szín némileg zavaró, de az építő szerint hamarosan kifakul. A vélemények megoszlanak a narancssárga színt illetően – mondta el Thiesz János alpolgármester.
A belső munkálatok is haladnak. Az egykori könyvtárrészt megosztották, elülső feléből multifunkcionális termet alakítanak ki. Az is megtörténhet, hogy ide költöztetik az esketőtermet – vázolta az alpolgármester, ugyanis a városháza azon részét, ahol jelenleg található, visszaigényelte az egykori tulajdonos.
Kiűzték a kultúrházból a politikát, többé nem kapnak ott irodát a pártok. A felszabadult részbe költözik a könyvtár, ott alakítják ki a kazánházat is. A nagy előadótermet jó négy méterrel bővítik, 180 személy befogadására lesz alkalmas, ellátják mosdóval, öltözővel. Az épület belső udvarát ki szeretnék aszfaltozni, így a szabadtéri színpad is használhatóbbá válna – mondta Thiesz.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.