SZOROSABB KAPCSOLATOT. Székelyföldön találkozott a helyi média képviselőivel Szabó László, a Médiaszolgáltatást Támogató és Vagyonkezelő Alap kommunikációs igazgatója, a beszélgetés témája a lehetséges együttműködés volt.
"Szeretnénk szorosabbra fűzni a kapcsolatokat a határon túli újságíróműhelyekkel, televíziókkal, rádiókkal, és írott sajtóval is. Létrehoztunk egy önálló, határon túli műsorokkal foglalkozó főszerkesztőséget, amelynek dolga az, hogy a televízió- és rádiócsatornáinkba készítse el a határon túli nézőknek és hallgatóknak szóló műsorokat" – közölte az igazgató. (Kossuth Rádió)
ELLENŐRIZNEK ÉS BÜNTETNEK. A rendőrség, a csendőrség, a munkafelügyelőség és a pénzügyőrség ötezer ellenőrzést tartott azóta, hogy megszigorították a feketemunkára kiszabott büntetéseket. 28 000 céget bírságoltak meg, mert megszegték a munkatörvénykönyvet, ebből 3600-at azért, mert feketén alkalmazták a munkásokat. (Erdély FM)
ÚJABB MÉDIAHÓDÍTÁS. Leváltották Bardocz Sándort, a Kolozsvári Román Televízió magyar adásának főszerkesztőjét, és ideiglenesen Orbán Katalin, Sebesi Karen Attilának, az RTV Adminisztratív Bizottsága tagjának a felesége kapta meg a kolozsvári közszolgálati televízió főszerkesztői tisztségét. A stiridecluj.ro internetes portál úgy véli, hogy az RMDSZ áll a háttérben, így akarja kézben tartani a kolozsvári magyar adást is. A Marosvásárhelyi Rádió magyar adásának főszerkesztője Borbély Melinda, Borbély László RMDSZ-es környezetvédelmi miniszter felesége, a Román Televízió bukaresti magyar adásának főmunkatársa pedig Kós Anna, Markó Béla volt RMDSZ-elnök felesége.
AZ RMDSZ-EN ÁLL VAGY BUKIK. Crin Antonescu liberális vezető az Antena 3 hírtelevízióban kijelentette, ha a hatalom arra vetemedik, hogy felelősségvállalással fogadja el a területi közigazgatási átalakítás törvényét, az ellenzéki képviselők végérvényesen elhagyják a parlamentet. Elismerte: az RMDSZ-től függ e törvénytervezet sorsa, és ő még mindig bízik a magyar politikusok ellenállásában.
ROMÁN TWIST OLIVEREK. A BBC Panoráma című műsorának szerkesztői egy éve filmezik London utcáin a romániai koldusokat, illetve a kéregetésre kényszerített gyermekeket. Megítélésük szerint a hazai roma származású kiskorúak a 21. század Twist Oliverjei. A több száz gyermek közül nem egy napi 500 angol lírát is megkeres. A riporterek elindultak a pénz nyomába, s eljutottak a dél-romániai Ţăndăreibe, ahol egymás mellett állnak a cifra roma paloták. A gyermekkereskedelemmel vádolt helyi roma vezető, Petrica Drăguşin szerint a romák pénzének zöme nem koldulásból, hanem az angol szociális támogatásokból származik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.