Újabb programot indított útjára tegnap a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA). A kezdeményezés célja a fiatalok bevonása közösségfejlesztő tevékenységekbe, ezt pontozza az elnevezés is: Fiatal, közösségért aktív (Fika).
Huszonnegyedik életévüket még nem betöltött fiatalok jelentkezését várják elektronikus levélben (hka@hka.ro) a HKA-nál a hét végéig. A jelentkezőkből 10–12 fős csapatot állítanak össze, amelynek tagjai november folyamán képzésen, műhelygyakorlatokon, tapasztalatcserén vesznek részt, elsajátítandó az adományszerzés, programkiírás és elbírálás tudományát. Jövő év februárjától már a fiatalok prioritásainak felmérése következik, majd ebből merítkezve a programok kiírása. A március végéig benyújtandó pályázatok április-májusi megvalósítást feltételeznek, a kiértékelésre pedig 2012 júniusában kerül sor.
A fiatalok szervezőkészségét, felelősségérzetét és kreativitását felmérő program a következő kilenc hónapon át heti 2–4 órás elfoglaltságot jelent, a jelentkezőknek ezt érdemes figyelembe venniük. A "kommandósok" által a tanulási folyamat során szerzett adomány összegét a HKA megduplázza, ez a megkétszerezett összeg képezi majd a meghirdetendő pályázatok finanszírozási alapját.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.