Havas útra téli gumi

2011. október 26., szerda, Közélet

Az országos rendőr-főkapitányság a napokban küldte szét a megyei felügyelőségeknek a november elsején életbe lépett, a gépjárművek téli gumiabronccsal való ellátásáról szóló rendelettel kapcsolatos útbaigazításait.

Ezek szerint a megfelelÅ‘ abroncson meg kell jelennie az MS, M. S., M+S, vagy M&S jelölésnek. Hangsú­lyozzák továbbá, hogy a négy évszakos abroncs nem elfogadható. A jogszabály értelmében jeges, havas, ónos esÅ‘vel borított úttesten kizárólag téli gumival szabad közlekedni. Ennek hiánya kihágásnak számít, és 9–20 bírságponttal sújtandó, azaz 603 és 1 340 lej közötti bírságot szabhatnak ki. (A 48 órán belül fizetendÅ‘ büntetés 301,5 lej – szerk. megj.). Emellett a gépkocsi forgalmi engedélyét is visszatartják. Kiskocsiknak mind a négy kerekére, 3,5 tonnánál nagyobb áruszállító és 8+1 ülésesnél nagyobb személyszállító gépjárműveknek a húzó kerekére téli gumit kell szerelni. Ez kötelezÅ‘ téli útviszonyokra, évszaktól függetlenül.

*
György Ervin prefektus arra hívta fel a figyelmet: november elsejétől kötelező ugyan a téli gumik használata a romániai utakon, de csak akkor bírságolnak a rend őrei, ha téli körülmények (havas, jeges, zúzmarás utak) esetében nem megfelelően felszerelt a gépjármű. Nem bírságolnak, ha szárazak az utak, de az autón nyári, illetve négy évszakos gumi van, téli körülmények között azonban akkor is kiszabhatják a büntetést, ha a gépjármű vezetője semmilyen balesetet nem okozott. (-kas)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1442
szavazógép
2011-10-26: Közélet - :

Sokan elesnek a fűtéstámogatástól

Tavalyhoz képest idén megyeszerte kevesebben igénylik a fűtéstámogatást. Ennek oka nem a lakosság anyagi helyzetének javulása, hanem a feltételek szigorítása. Ezek célja pedig az, hogy minél kevesebb fűtéspótlékot kelljen kifizetni – vélik az önkormányzatok képviselÅ‘i. A jogtalan kéréseket úgy igyekeznek kiszűrni, hogy a hatóságok a kérvényezÅ‘k hatvan százalékánál ellenÅ‘rzik az adatok hitelességét.
2011-10-26: Közélet - :

Újabb kapcsolat körvonalazódik

A magyarországi Balaton­kajárról érkezett küldöttség vendégeskedett a hét végén Kökösben.