Megállapodtak az uniós vezetők a bankok feltőkésítésének szabályaiban

2011. október 27., csütörtök, Világfigyelő

Megállapodtak az uniós vezetők az európai bankok feltőkésítésének szabályaiban – közölte tegnap este Brüsszelben újságírókkal Orbán Viktor miniszterelnök.

A 27 EU-ország állam-, illetve kormányfőjének csúcstalálkozójáról távozva Orbán elmondta: Magyaror­szágnak nem kell majd fizetnie más országok bajba jutott bankjaiért. A megállapodás értelmében ugyanis, ha egy bank bajba jut, akkor először a részvényeseknek és a tulajdonosoknak kell helytállniuk, ha pedig az nem megy, akkor a nemzetállami költségvetéseknek. Ha ez utóbbi sem megy, csak akkor lehet európai pénzt igényelni, de ebben az esetben is olyan alaptól kell kérni a segítséget, amelyben Magyarország nem befizető.
A megállapodás azt is tartalmazza – folytatta a magyar kormányfő –, hogy ha az anyabankok bajba kerülnek, és feltőkésítik őket, akkor finanszírozniuk kell a más tagországokban működő leánybankjaikat is. A román fél többször is hangosan felvetette, hogy ha az anyabankok hazaviszik a forrásokat a leánybankokból, akkor a leánybank országa hitel híján marad, nem fogja tudni finanszírozni a vállalkozásokat, a gazdasági növekedést – mondta Orbán Viktor, megjegyezve, hogy ez Magyarország számára is gondot jelentett.
Orbán közlése szerint a 27-ek megállapodása szintén kitér arra, hogy azokat a bankokat, amelyek feltőkésítésre szorulnak, el kell tiltani attól, hogy "a vezetőik prémiumot kapjanak, bónuszokat és magas osztalékokat vegyenek fel". A miniszterelnök örömének adott hangot, hogy Magyarországon kívül végre más országokban is "kicsapta a biztosítékot, hogy bajba jutnak bankok, az állampolgárok adóforintjaiból kell őket kisegíteni, és közben a vezetőik továbbra is osztogatják egymásnak a milliókat meg milliárdokat jutalékban, jutalomban, megemelt fizetésben". Kérdésre válaszolva a magyar kormányfő közölte: a szerda esti találkozón a 27-ek nem rögzítették, hogy milyen összeggel tőkésítik fel az arra rászoruló európai bankokat. Erről külön határozatot kell majd alkotni – tette hozzá.
Nem áshatja alá az Európai Unió 27 tagországa közti együttműködést az, hogy az euróövezet 17 országa szorosabbra vonja integrációját – hangoztatta Donald Tusk lengyel miniszterelnök tegnap Brüsszelben. Az EU-tagországok állam- és kormányfőinek találkozója után nyilatkozva úgy fogalmazott: "Megítélésem szerint valamennyien megértettük, hogy fokozott integrációra van szükség, de nem csupán az eurócsoport, hanem az egész unió szintjén". Az ülés késő este a 17 euróövezeti ország munkavacsorájával folytatódott. Tusk és David Cameron brit miniszterelnök megerősítette, hogy a teljes EU megállapodott a bankok feltőkésítésének szabályaiban.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2011-10-27: Belföld - Farcádi Botond:

Belföldi hírek

A népszámlálás első áldozata
Menesztették tegnap Vladimir Alexandrescut, az Országos Statisztikai Hivatal szóvivőjét, miután az jókora káoszt okozott a népszámlálási folyamatban szombaton elhangzott nyilatkozatával, miszerint nem kötelező a személyi szám (CNP) megadása. Vergil Voineagu tegnapi sajtótájékoztatóján jelentette be: a szóvivő személyes vélemé­nyét fogalmazta meg az ügyben, az intézmény álláspontja ugyanaz, mint a cenzus kezdetén: a személyi számot kötelező bediktálni a kérdezőbiztosnak.
2011-10-27: Világfigyelő - :

Szlovák kifogás a köztévé magyar adása ellen

Vizsgálatot indít a szlovákiai frekvenciatanács a közszolgálati szlovák televízió Magyar Magazinjában augusztus 3-án sugárzott, Esterházy Jánosról szóló riport ügyében. Azért indul eljárás a Szlovák Rádió és Televízió ellen, mert a testület tagjai "arra a következtetésre jutottak, hogy a televízió megsérthette a sokoldalúság és a vélemények pluralitásának követelményét".