A népszámlálás utolsó napján, hétfőn a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal 26-os szobájában néhány számlálóbiztos várja mindazokat, akiket addig még nem kerestek fel vagy nem találtak otthon, illetve azokat is, akiknek tartósan máshol tartózkodó hozzátartozóit nem vették nyilvántartásba – jelentette be Antal Árpád polgármester.
Reggel fél nyolctól akár éjfélig is fogadják a városházán a bármilyen okból meg nem számláltatottakat, a lényeg az, senki ne maradjon ki az összeírásból. Nem mintha ennek veszélye fennállna, hiszen szerda estig 18 362 lakást kerestek fel a számlálóbiztosok, 44 104 személy adatait rögzítve, és jó az esélye annak, a hétvégén le tudják zárni az adatgyűjtést, illetve az sem jelenthet fennakadást, hogy jó néhány helyre vissza kell menniük a személyi szám utólagos beírásáért – mondta el a polgármester.
A népszámlálás során különösebb rendellenességet nem tapasztaltak, ha panaszt kaptak, hogy valakit nem akarna beírni a számlálóbiztos, visszaküldték. Furcsaságok azért továbbra is adódnak, akad közintézmény, ahol két üzenetet is kaptak az alkalmazottak: egyik a népszámlálási ívek migrációt mérő részére vonatkozik, hogy a honnan, mikor, mi célból jött Sepsiszentgyörgyre kérdésekre nem szabad válaszolni, másik, hogy a munkahelyet közintézmény kategóriába kell beíratni – a polgármester szerint ezek fölösleges titkolózások az intézmények részéről, értelmetlennek tartja. Volt, aki azért háborodott fel, miért kíváncsiak a kérdezőbiztosok, hogy lakásának ablakai termopánok-e. A népszámlálási íveket uniós egyeztetések alapján állították össze, az életminőséget mérő adatok ezek, válaszolni kell rájuk, hívta fel a figyelmet.
A Háromszék kérdésére elmondta, pontos adatokkal nem rendelkezik arról, hogy minden felhívás ellenére hányan íratták be nemzetiségüknek a székelyt, véleménye szerint nem érik el a város összlakosságának egy százalékát sem.
Visszatérnek a személyi számokért
A Kovászna megyei kormányhivatal tegnapi közleménye szerint szerda estig a megyében 65 110 háztartást számoltak össze a biztosok. Ez a becsült, összeszámlálandó lakások 73,31 százaléka. Az összeírt személyek száma 157 866. Ezzel az eredménnyel Kovászna megye a második helyen áll az országban. A listát Vâlcea megye vezeti 73,52 százalékkal, az országos átlag 65,89%. A prefektúra arra is felhívja a figyelmet, hogy a számlálóbiztosok csak azután térnek vissza azokhoz, akik nem diktálták be személyi számukat (CNP), miután körzetükben befejezték az összeírást, tehát várhatóan 29-én és 30-án. Egyébként a megyében inkább Sepsiszentgyörgyön fordult elő ilyen eset, nem túl nagy számban. (farcádi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.