Volt egyszer egy ember, s annak egy fia. Ez a fiú minden tudományt kitanult a világon, de még egyet szeretett volna megtanulni: a boszorkányságot.
Mondja az apjának:
– Édesapám, elmegyek, s addig meg nem nyugszom, míg a boszorkányságot meg nem tanulom.
Eleget mondta az apja, maradjon, ne menjen, fehérnépnek való a boszorkányság, nem volt a fiúnak maradása.
Hát jól van, a fiú elmegy, estére kelve egy faluba ért, s ottan szállást kért egy gazdag embernél. A gazdag ember szívesen fogadja, ad neki jó vacsorát, s vacsora közben kérdi a fiútól, hogy mi járatban van. A fiú nem akarta megmondani, de a gazda addig vallatta, hogy mégis megmondta: ő bizony meg akarja tanulni a boszorkányságot, mert már mindent tud, csak ezt nem.
A gazda, egy szó nem sok, annyit sem szólt a fiúnak. Ágyat vettetett neki a másik szobában, s a fiú lefeküdt.
Azt látta álmában a fiú, hogy egy nagy városban van, s ő az utcán fekszik éjnek idején egy padon. Hát egyszer jő az istrázsa, nyakon csípi, beviszi a városházára. Ottan rásütik, hogy valami rosszban jár, s akasztófára ítélik. Mindjárt közre is vették a katonák, s kísérték az akasztófa alá. Amint kísérték a fiút, kiszalad az utcára a király leánya, s kérdi a katonákat, hogy hová viszik ezt a legényt. Mondják a katonák, hogy az akasztófa alá.
– Mindjárt eleresszétek! – mondja a királykisasszony, s fölvezeti a fiút a palotába.
Közmént legyen mondva, a királykisasszony, hiába erőltette az apja, senkihez sem akart menni, de ez a legény úgy megtetszett neki, hogy egyenesen fölvezette az apjához, s azt mondta:
– Na, édesapám, többet nem kell, hogy erőltess senkihez, mert az Isten rendelt egy nekem való legényt.
Hej, szörnyű haragra lobbant a király! Hogy ő ilyen jöttmentnek adja a leányát, mikor királyfiak vetekednek érte!
– Már én nem bánom, ha jöttment is – mondotta a királykisasszony –, nekem ezt a legényt a jó Isten rendelte, s ha édesapám nem ád hozzá, máshoz sem megyek.
– Hát jól van, légy a felesége – mondotta a király.
Egyszeriben papot hívattak, nagy lakodalmat csaptak s egy esztendő, kettő el sem telt, egy szép aranyhajú fiuk született. Egyszer az apa kimegy a kicsi fiával a kertbe. Ottan volt egy arany almafa, az arany almafa alatt egy arany kút. Karjára vette a gyereket, s aztán felnyúlt a fára, hogy almát szakítson neki. Hogy, hogy nem, a gyerek lefordult a karjáról, s beleesett a kútba. Ő meg elkezdett keservesen sírni. De úgy sírt, hogy a gazda felébredett belé. Beszalad a gazda, megrázza a fiút.
– Ébredj, öcsém, miért sírsz?!
Fölébredt a fiú, de még ébren is bőgött.
– Jaj, istenem, istenem, a drága szép gyermekem beleesett a kútba!
– Hiszen neked nincs gyermeked – mondja a gazda –, mit beszélsz?!
Csak akkor tért magához a fiú. Aztán elmondotta az álmát a gazdának.
– Látod, látod – mondotta a gazda –, ilyen a boszorkányság is, meg akarod-e tanulni?
– Nem én soha, soha, bátyámuram – mondotta a fiú, s egyszeriben felöltözött, elbúcsúzott a gazdától, s hazáig meg sem állott.
Ha az a kicsi gyermek a kútba nem esett volna, az én mesém is tovább tartott volna.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.