Terjedelmes, sértésekkel teletűzdelt nyílt levélben szólította fel a háromszéki MPP-t Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke: vonják vissza "gyáva és elhibázott népszavazási kezdeményezésüket". Kulcsár-Terza József, az MPP megyei elnöke elutasítja a felhívást és a vádakat, leszögezte: továbbra is nyitottak a tárgyalásra.
Borboly szerint az MPP-nek azért kellene visszavonnia kezdeményezését, "mert az nem szolgálja a székelyföldi autonómia ügyét". "Székelyföldnek nem előkészítetlen, átgondolatlan népszavazásokra van szüksége, hanem a térség fejlődését, gazdaságát és az itt lakók önazonosságának erősítését elősegítő konkrét megvalósításokra" – írja a Hargita megyei tanácselnök. Egész sor, sokszor ugyancsak személyeskedő vádat fogalmaz meg, majd leszögezi: "Mi, székelyföldi RMDSZ-es önkormányzatisok világos elképzeléssel rendelkezünk e térség felemelkedésére vonatkozólag. (...) Nap mint nap bővítjük kisebbségi jogainkat, autonómiánkat, és ha támadás irányul nemzeti közösségünk fele, azt visszaverjük" – áll a levél végén.
Kulcsár-Terza Józsefet megdöbbentette a szomszéd megyéből érkezett kioktatás, ugyanakkor nem érti, hogyan nevezhető gyávának egy olyan kezdeményezés, amely éppen a néphez fordulna, a tömegek véleményére lenne kíváncsi. "Szerintem az a gyáva, aki ezt nem meri vállalni" – mondotta a Háromszéknek. Borboly levelével az a legnagyobb gond, hogy sérteget, vádaskodásaival lesepri az MPP elképzelését, de semmilyen megoldást nem kínál – fejtette ki Kulcsár-Terza, aki egyenesen nevetségesnek tartja a naponta bővülő jogokról, autonómiáról szóló passzust. "Ez a levél Borboly Csabát minősíti. Meggyőződésem, felső utasításra cselekedett, s nem tett egyebet, mint hogy ismét igazolta, az RMDSZ nem az emberek, nem a magyarság érdekeit képviseli, hanem egy szűk érdekcsoportét" – fogalmazott.
Kulcsár Terza József elmondta, továbbra is keresik a párbeszéd lehetőségét a háromszéki RMDSZ-szel, és megpróbálják elérni, hogy a hétfői megyeitanács-ülésen érdemi döntés szülessék az egységes Székelyföld érdekében tartandó népszavazásról.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.