Hiába várták a polgármesterek, hogy a pedagógusi versenyvizsga átszervezésével nagyobb esélyük lesz otthon tartani tanítóikat, tanáraikat, a legközelebbi megmérettetésre csupán huszonhat végleges állást hirdetnek meg a háromszéki óvodákban, iskolákban.
Tizenöt esztendővel ezelőtt a háromszéki pedagógusok harmada szakképzetlenként végezte munkáját, és a megyei tanfelügyelőség évente közel száz címzetes katedrát hirdetett meg, néha ennél többet, máskor kevesebbet, de volt mozgás a rendszerben. Ezzel ellentétben 2010 júliusában már csak negyvenkilenc, idén harminchat végleges állásra pályázhattak a tanítók, tanárok, jövő nyáron, az első, iskolák által szervezett versenyvizsgán a jelenlegi 3038 jóváhagyott katedrából csak huszonhat képezi a kínálatot, a többi megüresedő posztra csak helyettesként lehet jelentkezni. Folyó tanévben csupán hárman tanítanak a megyében középfokú végzettséggel, harmincöt helyettesítő most végzi egyetemi tanulmányait, ötszáz katedrán képzett helyettesítők dolgoznak.
Keresztély Irma főtanfelügyelő szerint sok önkormányzat várta a törvényes lehetőséget, hogy a pedagógusok alkalmazásáról helyben dönthessenek, az idén februártól érvényes új jogszabály meg is teremti ennek feltételeit, de ritka lesz az a jelenleg ingázó pedagógus, aki hazatér falura, inkább tanít helyettesként a városban egy olyan katedrán, amelynek címzettje átmenetileg nem oktat, és reménykedik, hogy ott kap végleges munkahelyet.
Marad tehát a krónikus keresztbeingázás faluról városra és városról falura, és marad az évente megismétlődő megmérettetés a gyermeknevelési, illetve fizetés nélküli szabadságon lévő címzetes pedagógusok, valamint a vezető állásúak ideiglenes helyettesítéséért, ami miatt az intézményi pályáztatás szabadsága egyelőre az átmenetileg megüresedő állások betöltésére korlátozódik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.