Ezek hruscsovi parancsra 17 hadosztállyal három óra alatt valóban megszállták az országot és a magyar fővárost. Valós tény: Szovjetunió gigantikus hadereje szükségeltetett ahhoz, hogy a forradalmat elfojtsák. De ez nem halványíthatja el azt, hogy a támadás az akkor még bábozódó Kádár-kormány felkérésére következett be.
Ezt a történetszálat azért nem szabad kihagyni a forradalmat eltipró galádságok kötegéből, mert az ország- és nemzetárulás akkori "hősei" 1990 után a szovjet invázió árnyékába húzódva mentették át magukat, mintha Kádár büntetlenségígérete után a megtorlás éveiben a több mint 400 kivégzésnek, a közel 22 000 bebörtönzésnek és a majdnem ennyi internálásnak nem ők lettek volna a kivitelezői. Az "ideiglenesen az országban tartózkodó szovjet csapatok" távozása után eme "hősök" a mai napig, egyébként Magyaror­szágon egyedülálló módon, büntetlenül élhetnek, és köszönik, jól megvannak megszolgált magas nyugdíjaikkal.
Hogy ez miért és miként alakulhatott így? Magyarország "élenjáró" volt abban is, hogy az 1989-es fordulat után a hatalmi szférában maradhattak olyan személyek, és rokoni szálaikat sem kellett elvagdosniuk, hogy a legelvetemültebb tömeggyilkosokhoz való kötődés ellenére az ország vezetői lehessenek. Ennek illusztrálására példákat sem kell mondani, annyira közismertek.
November 4-én, mikor a szovjet támadás megindult Magyarország ellen, és Kádár Nyílt levél a magyar dolgozó néphez című programszövegét Ungváron beolvasták, a "miniszterelnök" útban volt Moszkva felé. Eme beszéd után hangzottak el Nagy Imre drámai szavai a törvényes magyar kormány megdöntésének szándékáról, amellyel beírta nevét a harcok hevében patriótává lett magyar nemzeti hősök sorába. Az ember beleborzong abba, hogy a hóhérszolgai körökből vannak ma is, akik Nagy Imre örököseinek mondják magukat, és akik az egykor akasztófa alá állított hősök emlékét ma is gyalázzák. És az élőket is.