Perczel Mór személyes bejegyzéseket is tartalmazó családi bibliája és tábornoki atillája is látható a honvédtábornok születésének 200. évfordulója alkalmából a bonyhádi Völgységi Múzeumban pénteken nyíló kiállításon.
A tárlaton a bonyhádi születésű honvédtiszthez és családjához kapcsolódó tucatnyi írásos és tárgyi emlék között kiemelkedő az 1730-as kiadású református biblia, amelyet Misztótfalusi Kis Miklós nyomtatott Utrechtben, és amely Perczel feleségének, Sárközy Júliának a családjától származik. A bibliát és az 1848–49-es szabadságharc idején viselt atillát a múzeum a Szigetvári Várbaráti Körtől vásárolta, és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával végzett gondos restaurálás után állítják ki. A könyv hatoldalnyi forrásértékű bejegyzést tartalmaz Perczeltől, aki többek közt 1891-ben írt soraival ötventagú családját veszi számba, szent emberként említve gyermekkori nevelőjét, Vörösmarty Mihályt. A kiállítás része az a Borbély József egykori bonyhádi evangélikus lelkésznek 1848. március 23-án intézett levél is, amelyben Perczel a Pesten március 15-én kihirdetett 12 pontot írja le.
A völgységi városban Perczel Mór születésnapján, november 11-én emléknapot rendeznek, amelyen Mór oldalági leszármazottja, Perczel András Bolyai-díjas kémikus tart előadást, és megkoszorúzzák a honvédtábornoknak a korábbinál méltóbb helyre került szobrát a róla elnevezett középiskola előtt. A népes nemesi családból származó Perczel Mór (1811–1899) az 1848/49-es szabadságharc tábornokaként vált legendássá; a Zrínyi-szabadcsapat élén az 1848. október 7-i ozorai ütközetben döntő szerepet játszott, később váltakozó sikerrel két hadtest parancsnokaként harcolt. Törökországi, angliai emigráció után 1867-ben tért vissza Magyarországra, ahol Deák Ferenc kiegyezési politikáját támogatta. Nyolcvannyolc évesen hunyt el Bonyhádon, ahol szülőházában ma múzeum őrzi emlékét. (MTI)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.